Amnesty International: az USA lelkiismereti szolgálatmegtagadókat börtönöz be
Gondolati, lelkiismereti és vallásszabadságukhoz fűződő jogaik gyakorlásáért ítélnek el embereket "a magát az emberi jogok bajnokának beállító" Egyesült Államok hatóságai - áll az Amnesty International (AI) pénteken Londonban kiadott jelentésében, amely az amerikai haditengerészet egy szolgálatmegtagadójának elítélése kapcsán tett közzé állásfoglalást.
Dátum: 2005-05-13 20:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38153
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:45:31.477592, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A világ legnagyobb emberi jogi szervezete a haditengerészet kötelekében szolgáló Paolo Paredes esetét ismerteti. Paredest az AI jelentése szerint a héten háromhavi kényszermunkára ítélték, amiért nem volt hajlandó egységével iraki bevetésre indulni.
Az AI szerint a katonai szolgálat megtagadása a gondolati, lelkiismereti és vallásszabadsághoz fűződő jog törvényes gyakorlása; "különösen védhetetlen" olyasvalaki bebörtönzése, aki e jogáért folyamodik a szokásos eljárási procedúrák igénybe vételével.
Paredest úgy ítélték el, hogy még elbírálás alatt volt folyamodványa a lelkiismereti szolgálatmegtagadói státusért - áll az emberi jogi szervezet állásfoglalásában.
Az Amnesty International közölte: az amerikai katonát lelkiismereti okokból bebörtönzöttnek ismeri el, és követeli azonnali és feltételek nélküli szabadon engedését, a rá kirótt ítélet megsemmisítésével együtt.
Az AI szerint mind több, iraki szolgálatot megtagadó amerikai katona folyamodik menedékjogért Kanadában. Egyikük, Jeremy Hinzman kérvényét a kanadai hatóságok márciusban elutasították. Ha visszatoloncolják az Egyesült Államokba, és ott elítélik, az Amnesty International őt is lelkiismereti okokból bebörtönzöttnek fogja elismerni - áll a pénteki londoni közleményben.
MTI - fideszfrakcio.hu