Kiújultak a harcok Andizsánban
Húsz-harminc civil holtteste hever az utcákon Andizsánban, ahol kora reggel kiújultak a harcok. A kelet-üzbegisztáni városban pénteken tört ki népfelkelés. Később úgy látszott, hogy a hatóságok urai a helyzetnek, de szombat reggel ismét heves összecsapások kezdődtek a város különböző pontjain, és legkevesebb 50 halálos áldozata van az összecsapásoknak.
Dátum: 2005-05-14 10:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38158
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:45:32.959873, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szemtanúk szerint a városházától nem messze halottakat látni, főként férfiak és kamaszok tetemeit. Sokuk testét lövedékek lyuggatta sebek borítják. Kórházi források azt közölték, hogy mintegy százan sebesültek meg a kormányerők és az ellenzéki fegyveresek közötti tűzpárbajban, és a sebesültek között vannak katonák, felkelők és civilek egyaránt.
A harcok a kora reggeli órákban a város különböző pontjain törtek ki ismét. Az üzbég hadsereg katonái automatafegyverekből tüzeltek a felkelőkre és páncélozott szállító harcjárművekből rakétagránátokat is kilőttek.
Egy katona állítása szerint "szétszórták" az ellenzékieket, és megkezdték utánuk a hajtóvadászatot.
MTI - fideszfrakcio.hu