Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A köznevelés válságos helyzetben van

A Neveléstudományi Szekció május 13-án A jövő iskolája: értékek fenntarthatósága címmel megtartott nagy sikerű konferenciáján a 250 résztvevő nyilatkozatot fogadta el.


Dátum: 2005-05-14 14:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38167
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:45:35.759243, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A köznevelés válságos helyzetben van. A problémák száma igen sok, így a legsúlyosabbak közül is csak néhányat sorolunk fel:

- méltatlanul alacsony szintű a pedagógusok megbecsültsége,

képzésük kevéssé felel meg a köznevelés igényeinek;

- a közoktatási intézmények épületeinek állapota,

infrastruktúrája és eszközellátottsága sok évtizedes lemaradásban

van a szükségeshez képest;

- a szakképzésben semmilyen értékelhető pozitív változás sem

történt: jelenleg ez a közoktatás legkritikusabb területe;

- kaotikus állapotok uralkodnak a tartalmi szabályozásban:

megszűnt a mindenki számára egységes műveltség megszerzésének

lehetősége és esélye;

- a szakmai ellenőrzés hiánya következtében gyors ütemben romlik

a nevelés-oktatás minősége;

- mérhetetlen távolság van az oktatáspolitika elvárásai és az

iskolai gyakorlat lehetőségei között, aminek következtében

pedagógusok sokasága fordul el a szakmai kérdésektől.

Az írásbeli érettségi botrányát és a felelősség nem vállalását a minisztérium vezetői részéről súlyos morális vétségnek és szakmai hibának tekintjük, amely csak tovább mélyítette a már eddig is meglevő bizalmi válságot a társadalom és az oktatáspolitika között.

2006 után olyan köznevelési rendszert valósítunk meg, amely sikeres hagyományainkra építve visszaállítja a műveltség, a munka és az erkölcsi rend becsületét, fokozatosan orvosolja a felsorolt hibákat, és a magyar közoktatás eredményeit ismét a világ élvonalába

emeli.

Budapest, 2005. május 14.

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kulturális Tagozat

Neveléstudományi Szekció

OS - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek