Jövő iskolája: értékek fenntarthatósága
A Nemzeti Fejlesztési Tervben is helyet kell kapniuk a közoktatási céloknak, ugyanis a nemzet jövőképe kerülhet veszélybe, ha következő kormány politikájában nem játszik központi szerepet a közoktatás - mutatott rá Pálinkás József a Neveléstudományi Szekció konferenciáján.
Dátum: 2005-05-14 17:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38173
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:45:37.633856, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pedagógusoknak is legyen előrehaladási lehetősége
A rendezvény szünetében a politikus beszélt a pedagógusi életpálya modellről. Elmondta, az alapjait már 2002-ben lerakták, de ennek megvalósítását a kormányváltás megakadályozta. Fontosnak tartja, hogy a pedagógusoknak is legyen előrehaladási lehetősége szakmai teljesítményük függvényében, és ezen teljesítményükhöz igazodjon a bérezésük. Az életpálya modell kapcsán még kifejtette azt is, hogy a pedagógusi pályára kerülést szigorúbb feltételekhez kell kötni, ennek kapcsán a pedagógusok bérezésén is javítani kell. Dr. Pálinkás József a "szakma megtanulásának" a fontosságát is hangsúlyozta, véleménye szerint a kezdő pedagógusok munkáját eleinte mentor pedagógusnak kellene segíteni. A kulturális tagozat elnöke a falusi iskolák helyzetéről is beszélt. Kifejtette, hogy mindenhol arra kell törekedni, hogy az alsó tagozatok helyben maradjanak. Azt is fontos célként jelölte meg, hogy olyan ösztönző rendszert kell kidolgozni, amelyik támogatja a pedagógusok helyben maradását, így közvetve a helyi értelmiség elvándorlását megakadályozza.
A politikus kitért napjaink érettségi botrányára is. Véleménye szerint nem volt biztonságos a tételek tárolás, kiszállítása, és az iskolák nagyrészében nem adottak a biztonságos tárolás feltételei. "A miniszter úr a homokba dugja a fejét, vagy nem látott még iskolát a kiskörúton kívül" - jegyezte meg. Hangsúlyozta, az oktatási minisztérium soha nem látott kapkodásba kezdett, egyik rossz döntést hozta a másik után. "Ezt a zűrzavart úgy beállítani, hogy ez a tételek minden eddiginél biztonságosabb eljuttatása volt, enyhén szólva megmosolyogtató" - szögezte le.
A konferencia végén a résztvevők nyilatkozatot fogadtak el.
Kép és szöveg: T.Z. - Fidesz Webszerkesztőség
fideszfrakcio.hu