Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csipkártya a taj-kártya helyett

Csipkártya váltaná fel a jelenlegi taj-kártyát. A kormány tervei szerint minden háziorvoshoz, szakrendelőbe és kórházba kártyaleolvasó-berendezést telepítenének, és ezen keresztül egy központi adatbázis küldene azonnali információt arról, hogy a páciensnek van-e biztosítása.


Dátum: 2005-05-14 19:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38176
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:45:38.590440, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mindez azelőtt történne, hogy az orvos megkezdené a beteg ellátását, hacsak nem sürgősségi vagy más, emberi jogon járó kezelésre, vizsgálatra van szüksége. Az ellenőrzés azért szükséges, mert a kormányfő által bejelentett, háromszintű egészségügyi ellátórendszerben széles körű ingyenesség valóban csak a biztosítottaknak járna. Az ellenzék szerint a leolvasóberendezések telepítése pénzkidobás.

Széles körű ingyenes egészségügyi ellátás a törvény szerint ma is csak annak járna, akinek van biztosítotti jogviszonya. Ennek meglétét azonban senki nem ellenőrzi. (A taj-kártya nem ad erről információt.) Jelenleg nincs is olyan nyilvántartás, amely a biztosítottakról gyorsan naprakész adatot szolgáltathatna.

A megfelelő adatbázis létrehozása tehát az egyik megoldandó feladat, a másik az ellenőrzés módjának kidolgozása.

Széles körben, egyszer, a taj-kártyák cseréjével lehetne ezt megoldani. 2008 januárjáig amúgy is összevonják a jelenlegi tajkártyát azzal az EU-kártyával, amit addig csak akkor érdemes kiváltani, ha másik uniós tagállamba utazunk, és baj esetén szeretnénk, ha nagyrészt a saját társadalombiztosítónk költségére gyógyulhatnánk (ez utóbbi kiváltásánál már ma is ellenőrzik a biztosítotti jogviszonyt). Az új, összevont plasztikkártyában csip is lenne, s a kormány tervei szerint a bevezetést a 2008. januári időponthoz képest jócskán előre hoznák - erősítette meg Rácz Jenő egészségügyi miniszter.

- Ha az a koncepció, hogy annál a betegnél is elvégzik még a halasztható beavatkozást is, aki nem biztosított, és a költségeket utólag hajtják be rajta, akkor a helyszíni ellenőrzés teljesen felesleges - mondta Frajna Imre, a Fidesz egészségpolitikusa. Ha viszont a kormány úgy képzeli a rendszert, hogy biztosítotti jogviszony hiányában ezeknél az embereknél nem végzik el a kezelést vagy a vizsgálatot, akkor valóban szükséges az azonnali ellenőrzés. Felesleges volna azonban milliárdokat költeni kártyaleolvasókra, amikor lehet információt kérni a központi nyilvántartásból interneten is a taj szám begépelésével. Frajna Imre szerint amúgy is "legenda" lesz majd ez a terv, mert pluszforrás nélkül nem lehet megvalósítani, főleg nem az ígért néhány hónap alatt. Az egészségbiztosító informatikájának jelenlegi állapotát ismerve az elképzelés a teljes káosz veszélyével fenyeget - tette hozzá Frajna.

Forrás: Magyar Nemzet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek