Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyolcszázezren munkahelyi védettség nélkül

Az Orbán-kormány alatt, 1998 eleje óta húsz százalékkal csökkent a nyilvántartott munkanélküliek száma, miközben a legalább egy éve munkanélküliként nyilvántartottak aránya csaknem felére esett vissza. Ennek köszönhetően a tartósan regisztrált munkanélküliek aránya az 1998 elején mért harminc százalék fölöttiről ez évre húsz százalékra süllyedt. Idén júliusban ez kismértékben bár, de ismét emelkedést mutatott, miközben csaknem nyolcszázezer főre rúg a "költségkímélő" módon alkalmazottak száma.


Dátum: 2002-08-21 09:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3507
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:13.915791, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Horn-kabinettől átvett nehéz örökséget mutatja, hogy 1998-ban, az Orbán-kormány megalakulásakor a foglalkoztatottság a gazdaság teljesítőképességéhez mérten is alacsony szintre süllyedt. Bár a munkanélküliek száma 1993 tavasza óta csökkenő volt, a közülük kikerülők többsége nem a foglalkoztatottak, de a gazdaságilag inaktívak számát növelte. A gazdaságilag aktív népesség számának 1990 óta tartó drámai csökkenése 1997-ben érte el mélypontját. Ekkor a 15-64 éves népességre számolt aktivitási ráta mindössze 57,8 százalék, a foglalkoztatási ráta 52,8 százalék volt.

A helyzet kezelését nehezítette, hogy 1996-ban a Munkaügyi Minisztérium elhatározta a munkaerő-piaci szervezet középirányító szerve, az Országos Munkaügyi Központ átalakítását. Rövid idő alatt láthatóvá vált, hogy ez a döntés több szempontból is hibás volt: ezzel gyakorlatilag megszűnt a munkaügyi központok és kirendeltségek munkájának segítése. A polgári kormány már 1998-ban olyan stratégiát hirdetett meg, amelynek lényege, hogy a foglalkoztatáspolitika eszköz- és intézményrendszerét a munkanélküliség kezelése, a munkaerőpiacról kiszorultak integrálása mellett elsősorban a foglalkoztatás növelésének szolgálatába kívánta állítani. Ennek alapján 1999-2000-ben a pályázati rendszerben működtetett munkahely-támogatási rendszer - összekapcsolva a beruházási, a munkahely-teremtési és a képzési támogatásokkal - elsősorban a hátrányos helyzetű térségekben segítette a beruházások megvalósítását és új munkahelyek teremtését.

A támogatásokat elsősorban a kis- és középvállalkozások nyerték el, amelynek eredményeként két év alatt csaknem 3,5 ezer munkahelyet sikerült létesíteni. Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány közreműködésével programokat indítottak a kis- és középvállalkozások a részmunkaidős foglalkoztatás, a távmunka, a helyi gazdaságfejlesztési koncepciók támogatására. A munkaerő-piaci politika arra irányult, hogy a munkaerő-kínálat képzettségének, alkalmazkodó képességének növelésével egyre jobban ki lehessen elégíteni az újonnan létrejövő, illetve fejlődő gazdálkodó szervezetek igényeit.

A gazdasági helyzet fokozatos stabilizálódásának köszönhetően határozottan és egyértelműen nőtt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliek és a gazdaságilag nem aktív népesség számának mérséklődése mellett. A gazdaság stabil növekedési pályára állt, érezhetően növelve a keresletet a munkaerőpiacon. A munkanélküli ellátórendszer 2000. február 1-jétől gyökeresen átalakult, a hangsúly egyértelműen a foglalkoztatásra helyeződött. A segély helyett munka elve alapján a passzív ellátásokkal szemben az aktív foglalkoztatáspolitika került előtérbe. A beindult gazdasági növekedés kedvező feltételeket teremtett a hazai munkaerőpiacon. Mindezek nyomán a foglalkoztatottság csaknem egy évtizedes zsugorodása megállt. Az elmúlt három év alatt csaknem harminc százalékkal esett vissza a munkanélküliek száma. A növekvő foglalkoztatás a gazdaság ágazati szerkezetének kedvező irányú módosulása mellett valósult meg. A tartós munkanélküliségi ráta (az egy éve vagy régebben munkát keresők gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya) három év alatt 4,2 százalékról 3,1 százalékra mérséklődött, ami lényegesen jobb az EU átlagánál. A Foglalkoztatási Hivatal legutóbbi adatai szerint viszont a regisztrált munkanélküliek száma idén júliusban 5900 fővel nőtt, ám a hónap végén nyilvántartott 333 400 munkanélküli még mindig 28 500-zal kevesebb, mint egy évvel korábban. Az idei év április, május és június hónapjaiban a munkanélküliségi ráta 0,1 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában. A foglalkoztatottak száma a vizsgált három hónap átlagában kissé meghaladta az előző évi ugyanazon hónapok adatait. A munkanélküliek száma 230 ezer fő volt, alig kevesebb, mint egy évvel korábban. A nemzetközi ILO-ajánlás szerint számított munkanélküliségi ráta 5,6 százalékos. Ma a 15-64 év közötti, munkavállalási korú lakosság hatvan százaléka van jelen a munkaerőpiacon. Uniós csatlakozásunkat követően 2010-re Magyarországon is el kell érni az EU-ban ekkorra elvárt hetvenszázalékos arányt, amit az inaktív rétegek bevonásával lehet elősegíteni. Ehhez kedvező adó- és járulékcsökkentés, a versenyképesség javulása szükséges, és fejleszteni kell a részmunkaidős foglalkoztatást, a távmunka lehetőségét. Gond, hogy az oktatási rendszer rugalmatlansága miatt a pályakezdő munkanélküliek aránya nem csökkent: sokan piacképtelen végzettséggel végeznek az iskolákban. Egyre terjed a "költségkímélő" foglalkoztatás is, amikor szerződéssel alkalmazzák a munkavállalókat. A határozott idejű szerződéssel foglalkoztatottak aránya évek óta 17 százalék körüli. A gazdálkodó szervezetek több mint egyötöde köt vállalkozói szerődést, és csaknem ugyanekkora a megbízási szerződéssel alkalmazott munkaerőt igénybe vevő cégek aránya is. E három "költségkímélő" alkalmazási formát együttesen vizsgálva látható, hogy ezek révén hét-nyolcszázezer főnek adnak munkát, miközben az érintettek foglalkoztatottsági védettsége úgyszólván nulla.

Az előző kormány sokat bírált kedvezménytörvénye alapján kevés külföldi állampolgár kért magyarországi munkavállalási engedélyt. Akkor a mai kormánypártok "23 millió román munkavállaló beözönléséről" beszéltek, ám ma is alig kétszázötvenen dolgoznak vendégmunkásként hazánkban.

Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek