Mars-utazásra készül a NASA
A most rendszeresített űrsiklókat 2010-ben kivonják a forgalomból, így a NASA új űrjárművek építését tervezi. Az új űrhajó egy olyan program része, mely a későbbi Mars- és Hold-utazásokat készíti elő.
Dátum: 2005-05-17 07:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38208
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:45:48.440316, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ha 2010-ig nem fejeződik be a Nemzetközi Űrállomás építése, vagyis a jelenleg használatos űrsiklók segítségével nem készül el a Föld körül keringő űrbázis, akkor egy másik űrhajótípussal akár, de végrehajtják a bázisépítési programot. Minderről az amerikai űrkutatási hivatal vezetője beszélt egy amerikai kongresszusi bizottság előtt - olvasható a hirtv.hu-n.
A beszámoló egyik lehetséges értelmezése, hogy a jelenlegi űrsiklóprogramot leállítja a NASA. Michael Griffin, a szervezet első számú embere az amerikai törvényhozás vizsgálóbizottsága előtt így fogalmazott: "Az űrsiklók magukban hordozzák a hibát. Nincs ugyanis menekülési lehetőség a legénység számára".
Az űrsiklók programjának jelenlegi formájában való leállítása forrásokat szabadít fel egy újabb űrhajó típus, az úgynevezett Crew Exploration Vehicle (CEV) kifejlesztésére. Sőt azért is kell leállítani a siklóprogramot, mert az olyan drága jelenleg is, hogy nehéz lenne mellettte egy másik fejlesztési projektet végrehajtani.
Forrás: hirtv.hu, stop.hu
fideszfrakcio.hu