Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sumákkormány: több pénz a szocialista önkormányzatoknak

Hátrányos megkülönböztetés éri az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat a címzett támogatások odaítélésekor - jelentette ki Kovács Zoltán, a Fidesz-frakció önkormányzati kabinetvezetője Kósa Lajossal, Debrecen polgármesterével közösen tartott keddi sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2005-05-17 12:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38224
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:45:53.267045, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Felszámoljuk az önkormányzatok pártszínek szerinti megkülönböztetését,.. helyreállítjuk a parlamenti munka tekintélyét" - hangzott el a szocialisták választási kampányában, majd a kormányprogramban. A címzett támogatási javaslat azt támasztja alá, miként nem valósultak meg ezek a szlogenek - mondta Kovács Zoltán a keddi sajtótájékoztatón.

- Ha abból indulunk ki, hogy milyen arányban történtek a címzett támogatások, kormánypárti-ellenzéki javaslatok, akkor a pártszínek szerinti megkülönböztetések éles szembenállását láthatjuk. Ebben a törvényjavaslatban 78 település kap címzett támogatást, ebből 48 önkormányzat kormánypárti vezetésű, 4 pedig fideszes.

Az arány egy a tizenkettőhöz a támogatási összegeket tekintve is, de korábban, 2003-ban és 2004-ben sem volt sokkal jobb - tette hozzá a politikus.

-Tiltakozunk, hogy ilyen arányban legyenek megkülönböztetve - a korábbi ígéretekkel ellentétben - a kormánypárti, illetve ellenzéki önkormányzatok a támogatások odaítélésénél - jelentette ki.

A kormánypártok néhány szocialista vezetésű önkormányzat esetében eltekintenek a címzett támogatásokról szóló törvényjavaslat egyes rendelkezéseitől, például attól, hogy a jelzáloggal terhelt ingatlanra nem lehet támogatást adni, illetve, hogy vízjogi létesítési engedély kell a szennyvíz-beruházásokhoz - mondta Kovács Zoltán, majd példaként említette a barcsi kollégiumi beruházást és egy makói tanmedence építését.

-Az elmúlt hónapok történései azt mutatják, hogy a parlamentet speciális, egyedi igények kiszolgálására használja a kormánypárti többség - fogalmazott a honatya.

Kovács Zoltán megemlítette: azért módosítják majd a jegyzővé válás szakmai feltételeit, hogy Békéscsabán egy rendőrből lett jegyző a posztján maradhasson.

A címzett támogatások összege csökken, a tavalyi 61 milliárdhoz képest az idén csupán 45,9 milliárd forint jut erre a célra, és ez az összeg is áfával terhelt - mondta Debrecen polgármestere.

Kósa Lajos önálló képviselői indítványban kezdeményezi az úgynevezett "esőadó" megszüntetését. Mint mondta, a vízgazdálkodási törvény 1995. óta rendelkezik a közcélú érdekeltségi hozzájárulás kivetéséről, amelyet a külterületi földdel rendelkező tulajdonosoknak az esővíz elvezetéséért kell fizetniük.

A díjtétel, amely jelenleg 1640 Ft/hektár, olyan alacsony, hogy nem fedezi az összeg behajtásának a költségeit sem, ezért merő pénzkidobásról van szó - mutatott rá Debrecen polgármester.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek