Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Litvániában újabb volt KGB-ügynökök nevét hozták nyilvánosságra

A litván kormány egyik lapja nyilvánosságra hozta hétfőn három személyről, hogy az illetők a KGB ügynökei voltak. Azért tették ezt közzé róluk, mert nem tárták fel a szovjet korszak titkosszolgálatához fűződő kapcsolatukat az erre kijelölt bizottság előtt.


Dátum: 2005-05-17 13:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38230
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:45:55.084958, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az 1999-ben elfogadott KGB-törvény hat hónapot adott minden volt ügynöknek és besúgónak, hogy részletes vallomást tegyen a volt KGB-együttműködők után kutató bizottság előtt. A törvény értelmében titokban tartják azoknak a nevét, akik megtették e vallomást, azokét viszont, akik elmulasztották, közzéteszik hivatalos lapokban.

Több mint 1500 személy tett ilyen vallomást, de hivatalos becslések szerint ténylegesen mintegy hatezer fő működhetett együtt a KGB-vel.

A bizottság két héttel ezelőtt jelentette be, hogy - aktákban kutatva - rátalált nyolc személyre, aki megpróbálta elrejteni a KGB-hez fűződő kapcsolatát. Kettő a nyolc közül vitatja a bizottság megállapítását, ezért az ő nevüket egyelőre nem hozzák nyilvánosságra, mindaddig, amíg az illetékes fórum nem dönt a vitában. Három másiknak még van néhány napja arra, hogy fellebbezzen a bizottság megállapítása ellen, ezért egyelőre az ő nevük sem került nyilvánosságra.

A volt KGB-ügynökök el vannak tiltva Litvániában a legtöbb közhivataltól, sőt néhány más állástól is, például ügyvédek sem lehetnek.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek