Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schmitt Pál a X. kerületben: először látogatott főpolgármester-jelölt Kőbányára

Lényegesen javítaná a kerületek és a főváros közötti együttműködést Schmitt Pál, a parlamenti ellenzék által is támogatott független főpolgármester-jelölt, aki ma Kőbánya polgármesterével találkozott.


Dátum: 2002-08-21 15:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3510
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:14.846308, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A főpolgármester-jelölt György István polgármesterrel folytatott megbeszéléséről beszámolva újságíróknak elmondta, hogy az elmúlt időszakban sok felújítás, illetve útjavítás maradt el a

kerületben, és nem volt túl jó az együttműködés a fővárossal.

Schmitt Pál szerint Kőbányán a főváros számára is fontos területek vannak, ilyen például a Népliget, amely elhanyagolt, pedig a budapestiek kedvenc kirándulóhelyévé lehetne fejleszteni.

György István polgármester kijelentette: 12 éve vezeti a kerületet, és eddig még nem fordult elő, hogy valamelyik főpolgármester-jelölt meglátogatta volna.

A kerület első embere tájékoztatta Schmitt Pált azokról a megoldandó városfejlesztési tervekről, amelyekben a főváros segítségét várják. Ezek közül kiemelte a Kőbányai út, illetve több fővárosi tulajdonban lévő útszakasz felújítását, a lakótelepek fűtéskorszerűsítését, valamint a társasházak és a szövetkezeti házak felújítását, amelyhez fővárosi támogatási alapokat szeretnének igénybe venni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek