Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megnyílt a Szent István-könyvhét: harminckét kiadó csaknem hatezer kiadvány

Harminckét kiadó csaknem hatezer kiadványt, köztük mintegy nyolcvan újdonságot kínál a Szent István-könyvhéten, amely kedden nyílt meg Budapesten.


Dátum: 2005-05-17 14:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38239
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:45:57.808500, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tizenöt éve annak, hogy a keresztény könyvkiadás kötöttségek nélkül, szabadon bontakozhat ki - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a Pázmány Péter Katolikus Egyetem épületében rendezett megnyitón.

A Ferenciek terén felállított pavilonokban irodalmi, lelkiségi, teológiai, történeti és filozófiai kötetek között tallózhatnak az érdeklődők.

Az Apostoli Szentszék hivatalos magyarországi könyvkiadója, a Szent István Társulat tizenharmadik alkalommal rendezte meg a seregszemlét.

Sarbak Gábor, a társulat elnöke a könyvhétre megjelent kiadványok közül kiemelte a legújabb kiadású Szentírás jelentőségét.

Az Ószövetségi és Újszövetségi Bibliát minden eddiginél bőségesebb név- és tárgymutató egészíti ki.

A könyvhétre látott napvilágot a XVI. Benedek néven pápává választott Joseph Ratzinger két kötetének - A föld sója, Isten és a világ - újabb kiadása is.

Az ünnepélyes megnyitón adták át a társulat Stephanus-díját. Az 1993-ban alapított elismerést teológiai kategóriában Joachim Gnilka, a müncheni egyetem professzora, míg irodalmi kategóriában Vasadi Péter költő vehette át Erdő Pétertől. (Joseph Ratzinger 1998-ban részesült Stephanus-díjban.)

A bíboros elmondta: a díjazottak olyan szerzők, akik magyarul megjelent alkotásaikban az egyetemes keresztény kultúra értékeit közvetítik.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek