Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Példátlan botrányok között folyik az érettségi

Az intő jelek dacára ön nem vette komolyan a diákok, az őket taníttató szülők százezreivel szembeni kötelezettségét: az érettségi példátlan botrányok között folyik. A felelősségét feszegető sajtókérdésekre Ön azt felelte, hogy az nem több, mint azé a boltosé, akit kifosztottak - mondta Pánczél Károly az oktatási miniszterhez intézett keddiinterpellációjában.


Dátum: 2005-05-17 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38241
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:45:58.438674, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szabályozás igazságtalanságát, és átgondolatlanságát, az előkészítés során elkövetett mulasztásokat látva jó ideje megjósolható volt, hogy az idei, több mint százezer fiatal életét befolyásoló érettségi vizsga nem lesz zökkenőmentes. Mint ön pontosan tudja, hogy a szakmai tét is nagy: a diákok érdekét szolgáló kétszintű érettségi is most vizsgázik. Így öntől joggal elvárható, hogy mindent megtegyen a sokéves előkészítéssel bevezetett újfajta érettségi sikeréért. Nem ez történt - mondta Pánczél Károly keddi interpellációjában.

A politikus rámutatott arra, hogy az intő jelek dacára az oktatási miniszter nem vette komolyan a diákok, az őket taníttató szülők százezreivel szembeni kötelezettségét: az érettségi példátlan botrányok között folyik.

- A felelősségét feszegető sajtókérdésekre ön azt felelte, hogy az nem több, mint azé a boltosé, akit kifosztottak - emlékeztetett Pánczél Károly.

A politikus elmondta: a 2005-ös költségvetésben még a tervezettnél is alacsonyabb összegben határozták meg az érettségire fordítandó összeget, így nem csoda, ha május 11-én ön azt nyilatkozta a televízióban, hogy az emelt szintűvel ellentétben a középszintű érettségi feladatlapok csomagolását már nem tudták biztonságos fóliázással megoldani. Egy ország nyögi azokat a takarékossági intézkedéseket, amelyeket elhibázott gazdaságpolitikája következményeképp a kormány hozott.

- Ám ön láthatóan nem érzékeli ennek a súlyát. Ahelyett, hogy a halaszthatatlan szakmai feladatokra összpontosítaná az oktatás rendelkezésére álló adóforintokat, kéretlenül is 5 milliárd forintért digitális zsúrkocsit vásárolt az iskoláknak, a Sulinet Expressz keretében pedig 45 milliárdot fordítottak arra, hogy a tehetősek újabb digitális fényképezőgépek, -kamerák és DVD-írók megvásárlásához állami ajándékként hozzájussanak. Szakértői becslések szerint ezek töredéke, 50 millió forint elég lett volna ahhoz, hogy a középszintű érettségi feladatsorokat biztonságos fóliával lássák el - jelentette ki a fideszes politikus.

- Nyilatkozatában ön tévedett. Az ön esete azé a boltosé, aki este szélesre tárja a boltja ajtaját, majd elégedetten hazamegy vacsorázni. A tételtolvaj ettől még bűnt követett el, de mégis, mibe került volna a lakat? - tette hozzá.

Hány forintba került volna a középszintű érettségi tételek biztonságos fóliázása? Becslései szerint összességében mibe kerül majd az adófizetőknek az új tételek kidolgoztatásától a rendőrségi biztosításig, hogy ön mindennapos tűzoltómunkára próbálja megelőzni meg az újabb és újabb botrányokat? - kérdezte az oktatási minisztert Pánczél Károly.

Magyar Bálint oktatási miniszter válaszában elmondta: az elmúlt évtizedekben papírborítékba helyezték a tételek. Ezt a csomagolást egyszerűen fel lehetett bontani, ezzel szemben a mostani fóliázott, leragasztott csomagolás biztonságos.

A rendőrségi vizsgálatok is ezt bizonyították. A miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy biztonsági okokból az emeltszintű érettségi tételeket egy szalaggal átkötötték. Ahogy befejeződik az érettségi, megosztják a közvéleménnyel azt is mennyibe került az adófizetőknek az idei érettségi, mondta Magyar Bálint.

Pánczél Károly viszontválaszában kijelentette: Magyar Bálint oktatási miniszter nem teremtette meg az érettségi biztonságos lebonyolítását. A politikus az oktatási miniszter korábbi kijelentését idézte, miszerint "nincs elegendő pénz a fóliázásra".

Pánczél Károly nem fogadta el a miniszter válaszát.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek