Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Több pénzt az önkormányzatoknak" Gyurcsány nem ad

Úgy tűnik, hogy az idő múlásával Gyurcsány Ferenc egyre feledékenyebbé válik. A kormányfő emlékezete felfrissítése érdekében Szalay Ferenc interpellációjában felidézett néhány ígéretet, amelyet három év szocialista kormányzás után már nyugodtan számon kérhetnek a falvakban, városokban, élő emberek is.


Dátum: 2005-05-17 16:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38245
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:45:59.645023, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szocialisták 2002- es választási programjában azt olvashattuk, hogy "2002-ben az önkormányzatoknak mintegy 50 milliárd forint (bázisba beépülő) kompenzációra van szükségük" A szocialisták "Jóléti rendszerváltást!" című igérethalmazában az állt, hogy "a jövőben új vagy többletfeladat előírásakor a teljes fedezetet biztosítani fogjuk az önkormányzatok részére." " Megerősítjük az önkormányzatok pénzügyi, gazdasági önállóságát"

A kormányprogramjukban nem állítottak mást, mint hogy,, A kormány megvalósítja az anyagilag független önkormányzati rendszert, mely az autonóm önkormányzat feltétele." A klasszikus mondatról sem feledkezhetünk meg 2002 őszéről: Több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak!"

Ezekből az ígéretekből a ciklus végéig sem fog semmi megvalósulni - hívta fel a figyelmet Szalay Ferenc. Mint mondta, mindezt Gyurcsány Ferenc saját szavai bizonyítják a legjobban, aki áprilisban a következőket mondta: "Az önkormányzati finanszírozás rendszerének újragombolásától senki ne várjon több pénzt"

Az önkormányzatok beleroskadtak az elmúlt három év szocialista kormányzásába. Gyurcsány Ferenc pedig újra kormánya tehetetlenkedését magyarázza. Olyan három év van mögöttünk, amikor is a megyei jogú városok nyolc és fél milliárd forintos vagyonuktól voltak kénytelenek megválni. Olyan három év van mögöttünk, amikor is a települések hitelállománya megkétszereződött, amikor is minden harmadik település önhibáján kívül hátrányos helyzetűnek számít. Olyan három év van mögöttünk, amikor is teljesen elszegényedtek falvaink, városaink. Kistelepüléseinken kispostákat, iskolákat, óvodákat zártak be, a kormány körzetesítési politikája miatt pedig teljes falvak válhatnak tényleg életképtelenné - mondta interpellációjában Szalay Ferenc. A képviselő arra kérte a belügyminisztert, hogy adjon számot az ígéretek időarányos teljesítéséről, és válaszoljon, hol van az a 100 milliárd forintos többletforrás, amelyet 2002-ben ígértek meg az önkormányzatoknak, hol vannak az önkormányzati többletfeladatokhoz rendelt pénzek.

Juhász Gábor belügyi államtitkár válaszában elmondta, hogy az önkormányzatok eddig soha nem látott támogatásban részesültek 2002 óta.

Szalay Ferenc nem fogadta el az államtitkár válaszát, és viszontválaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzatok anyagi ellehetetlenülését nemcsak az ellenzék, hanem maguk az önkormányzati szövetségek is szóvá tették. A képviselő emlékeztetett az Állami Számvevőszék jelentésére is, mely kimondta, hogy az önkormányzati feladatok ellátásához nyújtott költségvetési források korántsem elegendőek.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek