Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ki sumákol a kormányban?

Birkás Tivadar azonnali kérdést intézett Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz amiatt, mert a minisztériumoktól nem kapott megfelelő választ arra vonatkozóan, hogy mire költik a minisztériumok az adófizetők pénzét. Gyurcsány Ferenc szerint ez a szabályok szerint történt.


Dátum: 2005-05-17 17:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38250
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:46:01.194810, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A dumakormány miniszterei megtagadták írásbeli kérdéseire a választ a tekintetben, hogy pontosan mire költötték az adófizetők pénzét: többek közt arra nem válaszoltak, hogy hány autót vásároltak, milyen cégekkel dolgoztattak és mennyiért. Birkás Tivadar elmondta, hogy a miniszterek nem válaszoltak ezekre a kérdésekre, és ennek szerinte a miniszterelnök az oka. Történt ugyanis, hogy még sportminisztersége idején a Sportfólió Kht.-val kapcsolatban tett fel kérdéseket, és az azokra adott válaszokból kiderült: 35 millió forintért vett luxusautókat, valamint 1 hónap alatt 32 millió forintot fizetett ki a Kht szakértőknek - ez utóbbiak személye azóta is titokban maradt.

Gyurcsány Ferenc válaszában azt mondta, hogy minden a szabályok szerint történt.

Viszontválaszában Birkás Tivadar rámutatott: ő maga a kérdéseket mindig a miniszterelnöknek tette fel, s a minisztériumok válaszoltak. Megkérte Szakács Imre képviselőtársát, hogy a kérdéseket közvetlenül a kulturális minisztériumnak tegyék fel, és a minisztérium akkor megválaszolta a kérdést. Ezt követően ismét Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz fordult, és ismét megtagadták a választ. Mindez bizonyíték arra, hogy a miniszterelnök felszólítására titkolják el az adatokat a minisztériumok.

Válaszában Gyurcsány Ferenc arra kérte Birkás Tivadart, hogy adja be a titkárságon a Szakács Imre részére a minisztériumból megküldött választ, és akkor megismerkedik az üggyel.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek