Parlamenti támogatás az ETA baszk szakadár szervezettel való tárgyalásoknak
A spanyol parlament kedden támogatta a szocialista párti kormánynak azt a javaslatát, hogy kezdjenek tárgyalásokat a Baszkföld Haza és Szabadság (ETA) baszk szakadár fegyveres szervezettel, amennyiben az lemond az erőszakról. A javaslatot hét párt képviselőjének 192 szavazatával fogadták el, csak a konzervatív Néppárt 147 képviselője szavazott ellene. A szavazástól senki sem tartózkodott.
Dátum: 2005-05-18 07:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38256
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:46:02.960544, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint azt José Luis Rodriguez Zapatero spanyol kormányfő hangsúlyozta, a tárgyalási javaslat kizárja, hogy engedményeket tegyenek az ETÁ-nak a baszk függetlenséggel kapcsolatban; a megbeszélések elsősorban a szervezet feloszlatásáról, illetve a több mint 500 bebörtönzött ETA-tag státusáról kell, hogy szóljanak. A Mariano Rajoy vezette Néppárt szerint korai gesztus ez egy olyan terrorista szervezettel szemben, amely a hétvégén Baszkföldön négy kisebb pokolgépes akciót is végrehajtott, amelyekben hárman könnyebben megsebesültek. A miniszterelnök szerint viszont a letartóztatások megtizedelték az ETÁ-t és a szervezet két éve nem követett el halálos merényletet.
A javaslat elfogadása nem jelenti automatikusan, hogy a kormánynak tárgyalnia kell a baszk szeparatistákkal. A korábbi szocialista kormány 1989-ben, majd a José Maria Aznar vezette konzervatív kormány 1999-ben folytatott titkos tárgyalásokat, de ezek eredménytelenek voltak.
Az ETA az 1960-as években kezdett harcot Baszkföld elszakításának céljából, azóta terrorakcióiban több mint 800 ember vesztette életét.
MTI - fideszfrakcio.hu