Külföldi diplomaták, újságírók érkeztek az üzbég Andizsánba
Külföldi diplomaták, újságírók egy csoportja érkezett szerdán az üzbegisztáni Andizsánba, hogy felmérje múlt heti erőszakos kormányzati leszámolás mértékét. Az üzbég kormány közlése szerint 169-en haltak meg múlt pénteken, amikor a kormányhadsereg egységei leszámoltak egy tüntetés résztvevőivel azt követően, hogy azok elfoglaltak egy börtönt és egy kormányzati épületet.
Dátum: 2005-05-18 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38265
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:46:05.777502, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ellenzéki és emberjogi aktivisták állítása szerint ötszáz ember vesztette életét Andizsánban, köztük ártatlan, a szegénység ellen tiltakozó polgárok is.
Harminchat nagykövet és más diplomata, köztük az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország, Grúzia és Pakisztán képviseletében vesz részt a küldöttségben, valamint 30 újságíró. A delegációt elkísérte az üzbég külügyminiszter-helyettes és egy tucatnyi üzbég felelős tisztviselő.
A külföldieket hat busszal vitték körbe Andizsán utcáin, amelyeket elzártak a forgalom elől. A küldöttség biztonságára is jelentős számú rendőr felügyelt.
Korábban Nagy-Britannia és más államok követelték az üzbég hatóságoktól, hogy diplomaták, újságírók és segélyszervezetek képviselői látogathassanak el, minden korlátozás nélkül a városba.
MTI - fideszfrakcio.hu