Kormányzati tettek, kormányzati teendők
Arra kéri a Fidesz Gyurcsány Ferenc kormányfőt, hogy keresse meg a törvénytelen és szabálytalan áfavisszatartás felelőseit - szögezte le Tállai András napirend előtti felszólalásában szerdán a parlamentben.
Dátum: 2005-05-18 10:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38271
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:46:07.638568, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tállai András rámutatott: mára már 300 ezer főre emelkedett a munkanélküliek száma. Kormányváltás óta már 4000 milliárd forinttal nőtt az államadósság. Negatív tény továbbá, hogy a KSH szerint a gazdasági növekedés is csak 3 százalék volt egy esztendő alatt - ez már azért lehetett ilyen alacsony, mert erre már kihatnak a Medgyessy-Gyurcsány-kormányok "munkája": az adóemelések és az új adók bevezetése.
Áprilisra az állami költségvetés elérte az éves szint 70 százalékát, de a központi költségvetés hiánya 84 százalékot tett ki az első négy hónapban. Pedig ősz óta az Európai Unióban is hallatlan méreteket öltött az áfavisszatartás: 300 milliárd forintot vont ki így a kormány hónapokra a gazdaságból. Úgy tűnt az elmúlt hónapok során, hogy az adófizetőknek csak kötelezettségeik vannak, jogaik nincsenek. A törvénytelen áfavisszatartás ezen felül 7 milliárd forintjába került az államnak, amit minden bizonnyal az adófizetőkkel fizettet meg. Ezért arra kéri a Fidesz Gyurcsány Ferenc kormányfőt, hogy ne lehessen következmények nélkül ilyet elkövetni, keresse meg a törvénytelen, szabálytalan áfavisszatartás felelőseit.
fideszfrakcio.hu