Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Földhivatal: hamarosan háromszoros díjért csinálják ugyanazt

Jelentős mértékben emeli péntektől egyes földhivatali szolgáltatások árát a földművelésügyi tárca. Növekszik a szemle és az elektronikus adatkapcsolaton, a Takarneten keresztül lekért adatok költsége is. A tárca nem indokolta döntését - írja a Mai Nap.


Dátum: 2005-05-18 11:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38273
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:46:08.245890, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Péntektől több mint háromszorosára emelkedik a "nem hiteles tulajdoni lap" lekérdezésének díja. A földművelésügyi minisztérium úgy rendelkezett, hogy köznyelvben szemlének nevezett irat eddigi 625 forintos díját 2000 forintra emelik. Ha ugyanezt az ingatlan-nyilvántartási adatot nem a földhivatalban, hanem elektronikus úton, a Takarnet rendszerén kérik le, akkor az eddigi 1025 forint helyett 2510 forintot kell fizetni. Öröm az ürömben, írja a Mai nap, hogy a hiteles tulajdoni lap másolatának ára nem emelkedik - most. Az okirat árát ugyanis már korábban 3500 forintról 4000-re emelte a kormány.

- Disznóságnak tartom az áremelést, eddig mindenki az olcsóbb megoldást választotta, mert a szemlén ugyanazok az adatok szerepelnek, mint a hiteles másolaton - mondta a Mai Napnak K. Zs. ügyvéd. Rámutatott: az ingatlan-adásvétellel foglalkozó ügyvédek és a jelzáloghitelezéssel foglalkozó bankok átterhelik ügyfeleikre a többletet.

Farkas Csaba, egy ingatlanhitel-ügyintézéssel foglalkozó cég munkatársa szerint az emberek sarcolása a cél.

- Nem értem, miért emelik a díjakat, a kifizetésük után is sokszor órákat kell sorban állni - mondta. Csaba naponta jár a hivatalba, arra számít, hogy hamarosan az információkérésért is fizetni kell.

Forrás: Mai Nap

Kapcsolódó elemek