Eladósodási kényszerben a gazdák
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség kéri a kormányzatot: hagyjon fel a termelők folyamatos kényszer-eladósításával. Nem értjük ugyanis, hogy a szocialista párt miért próbálja félrevezetni a mezőgazdaságból élőket.
Dátum: 2005-05-18 13:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38285
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:46:11.784642, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A meghirdetett hitelek címei kísértetiesen hasonlítanak az uniós Agrár és Vidékfejlesztési Operatív Programban meghirdetett pályázati jogcímekre. Sikeresebbek lehetnénk, ha a kormányzat ugyanezzel a lendülettel magát az Agrár és Vidékfejlesztési Operatív Programot és más EU-pályázatokat népszerűsítené, és arról számolna be, hogy a gazdák pályázati pénzek elnyerésével, nem pedig hitelek felvételével képesek érvényesülni. A költségvetés állapotát figyelve joggal vetődik fel a kérdés, hogy nem azért tereli-e az MSZP a gazdákat az újabb eladósodás irányába, mert képtelen teljesíteni az EU-s támogatások nemzeti finanszírozását? A gazdák azonban tudják, mi a különbség a hitel és a támogatás között. Az MSZP vélhetően saját klientúráját akarja helyzetbe hozni. Az eddigi tapasztalat szerint ugyanis, igen szűk az a gazdálkodói réteg, amely megfelel a hitelfelvétel előírásainak. A februári agrártüntetés éppen azt bizonyította, hogy a gazdák hatalmas forráshiánnyal küszködnek.
2005.május 18.
Lengyel Zoltán
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport
Mezőgazdasági Kabinet
fideszfrakcio.hu