Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elődje születésnapjára emlékezett a pápa a szerdai audiencián

Elődje születésnapjára emlékezett XVI. Benedek pápa a szerdai audiencián: az április 2-án elhunyt II. János Pál pápa május 18-án lett volna 85 éves.


Dátum: 2005-05-18 13:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38286
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:46:12.074964, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pápa öt nyelven mondott katekizmust, majd kilenc nyelven - köztük magyarul is - üdvözölte az összesereglett zarándokokat. - Szeretettel köszöntöm a magyar híveket. Isten hozott benneteket. Szívesen adom rátok apostoli áldásomat - mondta magyarul a katolikus egyház feje.

XVI. Benedek szerdai általános kihallgatására a zuhogó eső ellenére csaknem 25 ezer hívő és turista jött el, s a rossz idő ellenére a szentatya fehér, nyitott pápamobilján ezúttal is körbeautózott a zarándokok sorai között.

A pápa megindult szavakkal emlékezett meg elődjéről, a "mindenki által szeretett" II. János Pál pápáról, aki "a magasból" látja a híveket és együtt van velük. XVI. Benedek meleg szavakkal méltatta elődje egyházfői tevékenységét, tetteit és szenvedéseit, s úgy fogalmazott, hogy "a felejthetetlen pápát mindenki szívébe zárta".

Olaszországban hegycsúcsot neveztek el az elhunyt katolikus egyházfőről: a Gran Sasso egyik csúcsa II. János Pál pápa nevét viseli a szerdai ünnepséget követően. Az olasz kormány képviseletében Gianni Alemanno mezőgazdasági miniszter vett részt a keresztelő ünnepségen, amelynek keretében egy keresztet állítanak fel a 2424 méteres hegycsúcson. Az eleddig il Gendarme nevet viselő csúcsot szerdán csak gyalog lehetett megközelíteni, mivel a rossz látási viszonyok miatt a helikopterek nem tudtak felszállni, s ezért lehetséges, hogy a csúcs keresztelőjének ünnepségét, a megszentelést el kell halasztani.

XVI. Benedek pápa szerdán külön is üdvözölte azt a kezdeményezést, hogy Abruzzo régióban hegycsúcsot neveztek el elődjéről.

A lengyel pápa sírjánál, a vatikáni grottákban szerdán délelőtt II. János Pál egykori mérhetetlen befolyású magántitkára, Stanislaw Dziwisz érsek, akit a néhai pápa csak "Staszek" néven emlegetett, mondott misét csaknem kétszáz zarándok - köztük a moszkvai érsek vezetésével a grottákat felkereső orosz katolikusok - előtt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek