Összehívja az országos sztrájkbizottságot az EDDSZ elnöke
A kormány em válaszolt az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) az ágazati kollektív szerződés megkötésére vonatkozó követelésére, ezért az érdekképviselet elnöke haladéktalanul összehívja az országos sztrájkbizottságot.
Dátum: 2005-05-18 16:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38298
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:46:15.804032, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A válaszadás határideje május 17-én, kedden járt le, s a kabinet nem válaszolt kollektív szerződéskötési követelésünkre - mondta Cser Ágnes, az EDDSZ vezetője szerdán Nyíregyházán, egy szakszervezeti fórum szünetében tartott sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta: érdemi választ, igent vagy nemet vártak, de a kikötött határidőig semmilyen feleletet nem kaptak. "Az országos sztrájkbizottság belátható idén belül összeül és eldönti, milyen válaszlépést tegyen" - jelentette ki az EDDSZ elnöke. Kifejtette: ágazati kollektív szerződés hiányában elmaradtak a kötelező béremelések, miközben "csendben zajlik a privatizáció, amely a közalkalmazottak kisöprésével jár".
Cser Ágnes szerint olyan törvényre lenne szükség, amely meghatározza a magántőke szerepét a közszolgáltatásban, és megakadályozza a közpénzből való nagy haszonszerzést. Az EDDSZ elnöke kitért a kormánynak az egészségügy megújítása érdekében tervezett, 21 lépésből álló programjára, s azt mondta: "szépek, gyönyörűek az elképzelések, csak az nem világos, hogy a terveket kinek a pénzéből és milyen feltételekkel akarják megvalósítani".
MTI - fideszfrakcio.hu