Tovább nő az államkassza hiánya
A kormány nem képes kézben tartani a költségvetési folyamatokat - ezt mutatják az első fél év államháztartási hiány-adatai. A Pénzügyminisztérium közleménye alapján 2005 első öt hónapjában a hiány mértéke eléri majd a 986 milliárd forintot, amely az egész évre tervezett 1022 milliárd forintos hiány 96,5 százaléka - írja közleményében varga Mihály.
Dátum: 2005-05-18 18:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38309
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:46:19.222141, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A gazdasági növekedés 3 százalékra lassulása mellett nem reális az a kormányzati feltételezés, hogy a következő hónapokban több bevételre tesz szert a költségvetés, mint amennyit elkölt. Az elmúlt 5 évben csak 2003-ban volt szufficithez (többlethez) közel a júliusi hónap. Akkor sem sikerült tartani az egész éves hiányt, ezért nem valószínű, hogy a folyamatok idén a megfelelő mederben maradnak.
Budapest, 2005. május 18.
Varga Mihály
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport
Gazdasági Kabinetvezető