Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Veszélyben Borsod az esőtől

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében szerda reggeltől megállás nélkül esik az eső, a tűzoltók és a katasztrófavédelem szakemberei szinte folyamatosan úton vannak - közölte az MTI-vel a katasztrófavédelem.


Dátum: 2005-05-18 18:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38312
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:46:20.128007, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mezei Péter, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője elmondta: eddig tíz helyszínre kellett kivonulniuk az esőzés miatt, "a megye egész területén a víz okoz gondot". A zempléni Kovácsvágáson a ház előtti átereszt nyitották meg, mert egy lakóház udvarán hömpölygött a víz, Sajószentpéteren pedig állatokat veszélyeztetett a hatalmas mennyiségű csapadék, itt körülbelül ötven köbméternyi vizet kellett kiszivattyúzni. Rakacaszenden és Alberttelepen lakóházakba tört be a lezúduló csapadék, Bekecsen pedig a színig telt kútból szivattyúztak a tűzoltók, mert a kiömlő víz már az épületet veszélyeztette - mondta a szóvivő.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek