Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dobrev Klára inkább a férjénél kampányoljon az önkormányzatokért

Elfogadhatatlan, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felesége, Dobrev Klára látszólag jó szándékkal elindított egészségmegőrző mozgalma kapcsán önálló cselekvésre alkalmatlannak minősíti a településeket.


Dátum: 2005-05-18 19:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38316
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:46:21.360826, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sajnálatos, hogy nem jutottak el hozzá azok a segélykiáltások, amelyeket a 2005-ös költségvetés önkormányzati fejezeteivel kapcsolatosan a települések megfogalmaztak. Ennek jegyében több alkalommal is elhangzott, hogy mintegy 100 milliárd forint egyszeri konszolidáció elengedhetetlen az önkormányzatok további biztonságos működése szempontjából. Felszólítjuk Dobrev Klárát, hogy ne a munkaidő alatt zargassa ötleteivel az intézmények dolgozóit, hanem ilyen erővel kampányoljon férjénél az önkormányzatok pénzügyi helyzetének javítása mellett, mert akkor a települések felkészült szakemberei jóval többet tudnának tenni az egészség megőrzése és védelme érdekében, mint azt Dobrev Klára tudja laikus kampánykörútja során.

Dr. Gémesi György

a Magyar Önkormányzatok Szövetsége

elnöke

OS - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek