Hamász-terroristákat vettek őrizetbe
Az izraeli biztonsági erők Kelet-Jeruzsálemben őrizetbe vették a Hamász radikális iszlám mozgalom egyik sejtjének tagjait, akikről feltételezik, hogy részt vettek nyolc nagyobb terrorista merényletben, amelynek 35 áldozata és tucatnyi sebesültje volt.
Dátum: 2002-08-21 18:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3517
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:17.006798, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A palesztin aktivisták egyebek között a jeruzsálemi Héber Egyetem és a jeruzsálemi Moment kávéház elleni gyilkos merényletek végrehajtásában vettek részt.
A Héber Egyetem kávézójában történt robbanásban kilencen vesztették életüket ez év július 31-én. A halottak között öt amerikai állampolgár is volt, míg a sebesültek száma elérte a nyolcvanat. Az izraeli miniszterelnöki rezidenciához közel fekvő Moment kávéházban ez év márciusában elkövetett öngyilkos merényletben pedig tizenegy izraeli halt meg és mintegy negyven megsebesült.
A Háárec című izraeli napilap internetes oldalának értesülése szerint négy embert egy különleges izraeli kommandó vett őrizetbe szombat éjszaka, amint a csoport egy tervezett merénylet helyszínére tartott Izrael középső részébe. A kihallgatás során a Hamász tagok bevallották, hogy a pokolgépet, amit egy merénylethez akartak felhasználni, elrejtették a Jeruzsálem-Tel-Aviv autópályán.
MTI - fidesz.hu