Több mint 160 település maradt áram nélkül Kárpátalján
Kárpátalja hat járásában okozott nagyobb károkat a szerda esti vihar, amely elsősorban elektromos és gázvezetékeket rongált meg, 168 települést hagyva villanyáram nélkül.
Dátum: 2005-05-19 11:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38334
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:46:26.894509, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ítéletidő legjobban a Munkácsi járást sújtotta, ahol 65 településen szűnt meg az áramszolgáltatás. Négy Munkács környéki faluban szünetel a földgázellátás, mert a vihar által kidöntött fák eltörték a felszíni gázvezetékeket
A Beregszászi járásban 28 település, az Ungváriban 22, a Szolyvaiban 17, míg a Nagyszőlősiben 10 község maradt áram nélkül.
Az erős szél gyökerestől tépte ki a fákat, amelyek sok helyen az utakra dőltek, és egy ideig akadályozták a forgalmat főként a Csap-Kijev főútvonalon.
A károk felszámolásába a közműszolgálatokon kívül bevonták az Ukrán Rendkívüli Helyzetek Minisztériumának katasztrófaelhárító egységeit is.
A szűnni nem akaró, özönvízszerű esőzések következtében Kárpátalján gyorsan emelkedik a folyók vízszintje, jóllehet árvízveszélyt még sehonnan nem jelentettek.
MTI - fideszfrakcio.hu