Péterfalvi: Az orvosokat is megilleti az ártatlanság vélelme
Az orvosokat is megilleti az ártatlanság vélelme - mondta csütörtökön az MTI-nek az adatvédelmi biztos, azzal összefüggésben, hogy a Magyar Orvosi Kamara elnöke bejelentette, állásfoglalást kér tőle az orvosi mulasztásnak tűnő esetek nyilvánossága kérdésében.
Dátum: 2005-05-19 13:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38343
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:46:29.797361, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Éger István szerdai sajtótájékoztatóján bejelentette: "a kamara felkéri az igazságügy-, a belügy-, az egészségügyi minisztert, valamint az adatvédelmi biztost, hassanak oda, hogy a betegellátás során a rendőrség felé kötelezően jelentendő esetekben ne kerülhessen mindaddig nyilvánosságra bármilyen mulasztásnak tűnő ügy, amíg erről az illetékes hatóságok döntést nem hoznak". Péterfalvi Attila az MTI-nek azt hangsúlyozta: "az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, az orvosokat is".
Nem megoldás, hogy mindenkiről mindent megírnak. A büntetőjogi felelősséget felvető ügyekben a bűnügyi tájékoztatás szabályait is részletesen rögzítő büntetőeljárási törvény az irányadó - mutatott rá az adatvédelmi biztos. Hozzátette: a kamarai elnök megkeresése még nem érkezett meg. Az ügyben részletes tájékoztatás a beadvány vizsgálata után várható.
MTI - fideszfrakcio.hu