A Világbank képtelen mérsékelni a szegénységet
A Világbank, a nemzetközi pénzintézetnél végzett belső vizsgálat tanúsága szerint, nem tudta mérsékelni a szegénységet a legszegényebb országokban. Ugyanis alapvetően túl szerény figyelmet szentelt a gazdasági növekedés erősítésének.
Dátum: 2005-05-19 15:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38348
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:46:31.333360, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vizsgálat megállapításai szerint az elmúlt másfél évtizedben a szociális fejlesztésre helyezte a hangsúlyt a Világbank, eközben mérséklődtek az infrastruktúrára szánt kiadások, aminek sokkal drámaibb kihatása lett a gazdasági növekedésre.
Márpedig ha nincs növekedés, akkor nem valószínű a szegénység tartós mérséklése.
A szegény országok csupán egyharmadában nőtt 2 százalékkal vagy azt meghaladó ütemben - egy főre számítva - a gazdaság az elmúlt évtizedben, miközben az egy dollárnál kisebb napi jövedelemből élők száma a száz államot számláló fejlődő világ országai közül több mint 40-ben növekedett.
A Világbank elnökhelyettese, Jim Adams is elismerte, hogy az infrastruktúrára többet kell költeni a szegény országokban, s pénzintézete ilyen finanszírozásra egymilliárd dollárral növeli az idén kölcsönkeretét.
MTI - fideszfrakcio.hu