Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schröder és Kwasniewski igen szavazatra buzdítja a franciákat

A német kancellár és a lengyel elnök csatlakozott csütörtökön Jacques Chirac francia államfő kampányához, amellyel arra buzdítja a franciákat, hogy szavazzanak az Európai Unió alkotmányára a május 29-i népszavazáson.


Dátum: 2005-05-19 15:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38349
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:46:31.646400, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gerhard Schröder német kancellár hangsúlyozta: minden EU-tagállamnak erőfeszítéseket kell tennie az Európai Unió továbbfejlesztéséért, de különösen nagy szükség van Franciaország hozzájárulására. Franciaország felelősséggel tartozik azért, hogy ne hagyja cserben a többi EU-tagállamot az európai alkotmány ügyében - mondta Chirackal és Aleksander Kwasniewski lengyel elnökkel folytatott megbeszélése után. A három vezető államférfi a kelet-franciaországi Nancyban találkozott, összejövetelük az úgynevezett weimari háromszög országainak hatodik csúcsértekezlete volt.

Schröder kijelentette Chirackal és Kwasniewskivel közösen tartott sajtóértekezletén: merő illúzió az a feltételezés, hogy újra lehet tárgyalni az európai alkotmányt, ha a francia népszavazás elutasítja a róla kötött szerződést. "Erre nincs meg a legcsekélyebb esély sem" - mondta.

Chirac is kizárta a szerződés újratárgyalásának lehetőségét. "Szinte minden EU-tagország állam- és kormányfői a legegyértelműbben jelezték, hogy szó sem lehetne újratárgyalásról, nincs semmiféle B-változat" - hangoztatta a francia elnök, hozzátéve, hogy az alkotmány tervezete "sem nem baloldali, sem nem jobboldali". Chirac szerint a francia elutasítás árthat a francia-német kapcsolatoknak. Hangsúlyozta: ez lenne az első eset (az európai integráció történetében), hogy a két szomszéd ország, amely az európai integráció hajtóerejének tekinti magát, külön utakon jár egy fontos politikai kérdésben. (A német Bundestag már áldását adta a szerződésre, és megfigyelők szerint valószínű, hogy a német parlament felsőháza is így tesz május 27-én esedékes szavazásán.

Németországban nem rendeznek népszavazást az európai alkotmányról.)

"Ha a franciák jóváhagynák az EU alkotmányát, az fontos jelzés lenne a lengyel szavazóknak a lengyelországi népszavazásra, amely reményem szerint ez év őszén megtörténik - mondta Kwasniewski.

Hozzátette: azt kívánja önmagának is, Franciaországnak is és az egész Európai Uniónak, hogy a francia népszavazás igent mondjon az alkotmányos szerződésre.

Más témára térve a lengyel elnök aggodalmát fejezte ki egy Fehéroroszországban szolgáló lengyel diplomata kiutasítása miatt, és felszólította az Európai Uniót, hogy segítsen megvédeni a fehéroroszországi lengyel kisebbséget. Minszk azzal vádolta meg a minap Varsót, hogy fel akarja használni egy rendszerellenes felkeléshez a Fehéroroszországban élő lengyel kisebbséget. A lengyel diplomata kiutasítását is azzal indokolta Minszk, hogy részt vett a rendszer destabilizálását célzó tevékenységekben. Lengyelország visszautasította a vádat.

Az EU 2007-2013-as költségvetésének ügyét érintve Chirac, Schröder és Kwasniewski egyetértett abban, hogy az EU-költségvetés "igazságosabb finanszírozására van szükség", s felül kell vizsgálni azt a kedvezményt, amelyet Nagy-Britannia élvez az EU-költségvetéshez való hozzájárulás tekintetében. (Margaret Thatcher akkori brit kormányfőnek 1984-ben sikerült elérnie a vitatott kedvezményt.) Schröder a maga részéről azt is hangsúlyozta:

Németország ragaszkodik ahhoz, hogy a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) egy százalékára korlátozzák az EU-tagállamok befizetéseit a közös EU-kasszába. Mint mondta, Berlin nem engedheti meg magának, hogy olyan mértékben járuljon hozzá az EU-költségvetéshez, amilyet az Európai Bizottság igényel arra hivatkozva, hogy finanszírozni kell az EU-bővítés költségeit.

Chirac kevesellte az Európai Bizottság azon intézkedéseit, amelyekkel a kínai textilexport növekedésére reagált. Mint mondta, az EU-bizottság fontos lépéseket tett a kínai textilexport korlátozására, de nem elegendőt. Schröder azt mondta, hogy támogatja e kérdésben Franciaország álláspontját, de hozzátette: meggyőződése, hogy sikerül majd ésszerű megoldást találni a kínaiakkal folytatott vitára.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek