A lett elnök rugalmasabb magatartást javasol a lett-orosz határvitában
Vaira Vike-Freiberga lett elnök rugalmasabb magatartásra hajlik a lett-orosz határvitában a Latvijas Avize című lapnak adott nyilatkozata szerint. Az államfő a csütörtökön megjelent interjúban kijelentette, hogy "középutas" megállapodásra törekszik annak fényében, hogy Oroszország lefújta az orosz-lett határmegállapodás keddre tervezett aláírását.
Dátum: 2005-05-19 15:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38350
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:46:31.956066, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ennek előzményeként Lettország egyoldalú nyilatkozatot akart csatolni az egyezményhez, fenntartva álláspontját az Abrenei (Pitalovi) körzet hovatartozásának vitathatóságáról. A lett nyilatkozat emlékeztet az 1920-as békeszerződésre, amelyben Szovjet-Oroszország lemondott a körzetről. Mindamellett azt a Szovjetunió 1945-ben annektálta, és azóta is orosz terület maradt.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Európa Tanács hét elején Varsóban megrendezett csúcsértekezletén már jelezte, hogy Moszkva nem írja alá a szerződést a rigai nyilatkozat miatt, mert az jövőben területi követelések alapjául szolgál - írta a lett újság.
Vaira Vike-Freiberga mostani interjújában hangoztatta, hogy Rigának el kell tüntetnie nyilatkozatának kétértelműségét. A lett kijelentés alapján az 1920-ban kötött szerződés azóta is érvényben van.
MTI - fideszfrakcio.hu