Heten haltak meg Moszulban
Hét iraki vesztette életét csütörtökön Moszulban, ahol felkelők meg akartak ölni egy parlamenti képviselőt. - A felkelők megtámadták a házamat, s tűzpárbajt vívtak az őrökkel és a rokonaimmal. Hét ember - egy gépkocsivezető, több őr és családtag - elesett, hárman megsebesültek. A felkelők állig fel voltak fegyverezve, s ezért amerikai segítséget hívtam. Egy katonai helikopter tüzet is nyitott a támadókra - mondta el újságíróknak Favaz al-Dzserbe képviselő, aki a januári választásokat megnyerő síita szövetség listáján jutott be a parlamentbe, de egy hónapja kilépett a pártból.
Dátum: 2005-05-19 17:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38362
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:46:35.641993, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nedzsefben, a síiták egyik radikális vezetője, Moktada asz-Szadr molla felszólította híveit, hogy tapossák meg az amerikai zászlót a pénteki ima alkalmából, megbosszulva az iszlám szent könyvének, a koránnak az állítólagos megbecstelenítését, amiről a Newsweek amerikai hírmagazin számolt be. A később visszavont cikk miatt a felháborodás hulláma söpört végig a mohamedán világon. Szadr felhívását követve egy tudósítás szerint máris amerikai - és izraeli - zászlókat festettek több mecset és imahely elé Nedzsefben és Bagdadban is.
MTI - fideszfrakcio.hu