Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Erdélyt sem kíméli az időjárás

Tetemes károkat okozott a felhőszakadás és a szélvihar számos erdélyi, bánsági és más romániai megyékben csütörtökön. Orkánerejű szélvihar, felhőszakadás, heves zivatarokpusztítottak Bihar, Szatmár, Máramaros, Beszterce-Naszód, Hunyad, Arad, Krassó-Szörény és más erdélyi és bánsági megyékben, valamint Románia más vidékein szerdáról csütörtökre virradóan, illetve a csütörtöki nap folyamán.


Dátum: 2005-05-19 18:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38368
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:46:37.441279, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A viharkárok felmérése, a közlekedésben, a szolgáltatásokban okozott fennakadások megszüntetése még folyamatban van. Románia nyugati vidékein községek és városok tucatjai órákig áram nélkül maradtak, számos fontos közlekedési útvonalon - például a E60-as európai autóúton Nagyvárad és Kolozsvár között -, több vasúti szakaszon órákig szünetelt a közlekedés, mert 25-30 centiméteres víz lepte el az úttestet. Arad és Déva között is szünetelt a közúti közlekedés, Máramarosban, Magyarlaposnál a Kolozsvár felé vezető utat az özönvízszerű eső okozta sziklaomlás, földcsuszamlás zárta el. Hatalmas felhőszakadás mosott el számos Déva környéki települést Hunyad megyében. Temes és Krassó-Szörény megyében a korábban árvíz alá került településeken felhőszakadás jellegű záporok, szélviharral járó zivatarok súlyosbították a különben is válságos helyzetet. A Körösök vízgyűjtő medencéjében a nagy esőzések miatt másod- és harmadrendű utakat tett teljesen járhatatlanná az áradat, amely falusi házak százait sodorta veszélybe. A Szatmár megyei Nagykároly városában ítéletidő pusztított a csütörtökre virradó éjszaka. Az óránként 100 kilométeres sebességű szélvihar tetőket tépett fel, kéményeket sodort el, lakóházakat és középületeket rongált meg. A megye területén harminc transzformátorállomás mondta fel a szolgálatot, 13 település áramszolgáltatás és ivóvízellátás nélkül maradt. Jelentős károk keletkeztek a mezőgazdaságban, hiszen a rövid idő alatt lehullott, négyzetméterenkénti 50-60 liternyi esővíz sok száz hektárnyi szántóföldet lepett el, a legtöbb helyen kiléptek medrükből a különben szelíd patakok és kisebb folyók. Veszélyesen megemelkedett a Tiszába ömlő Körösök, a Maros, a Szamos, a Temes vízszintje.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek