A tihanyi apátság 950 éve: jubileumi ünnepség szombaton
A 950 évvel ezelőtt, I. András király által alapított tihanyi apátság jubileuma alkalmából ünnepséget rendeznek szombaton Tihanyban - mondta az apátság titkárságvezetője az MTI-nek.
Dátum: 2005-05-20 14:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38406
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:47:49.431686, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mádl Ferenc köztársasági elnök köszöntőjét követően Korzenszky Richárd, az apátság perjele emlékezik a monostor történelmi szerepére - mondta Présingné Baracskai Erika, hozzátéve, hogy politikai, közéleti személyiségek is jelezték részvételüket, köztük Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke, jelen lesznek a testvéregyházak képviselői is.
Tájékoztatása szerint a műsorban közreműködik Faragó Laura és Ferencz Éva énekművész, Mali Katalin zongoraművész, Bánffy György színművész, valamint az apátsági templom és a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium énekkara. A templomban hangversenyt ad a budapesti Magnificat Gyermekkar.
Az ünnepség keretében megkoszorúzzák I. András és Anasztázia királyné szobrát, majd a király nevét viselő lovagrend harci bemutatót tart. A megemlékezés szentmisével zárul.
A titkárságvezető a jubileum kapcsán elmondta, hogy a tihanyi apátság alapító levelét Pannonhalmán őrzik.
A bencés kolostor a török időkben végvár volt, majd a 18. század elején visszatértek a szerzetesek. A század végén II. József feloszlatta a bencés rendet. A Pannonhalmához tartozó szerzetesi közösség élete 1802-ben indult újra, de 1950-ben ismét feloszlatták.
A bencések 1990-ben vehették át ismét a tihanyi plébánia vezetését, 1994-ben kapták vissza az apátsági épületet is. A 950. évforduló tiszteletére márciusban megnyílt "Monostor és népei" című kiállítás október 31-ig látogatható az apátság kőtárában.
MTI - fideszfrakcio.hu