Több mint egymilliárd forint a Hajdú-Bihar megyét ért viharkárok összege
A Hajdú-Bihar megyét ért viharkárok összegét több mint egymilliárd forintra becsüli Arnóth Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője, aki képviselőtársával, Márton Attilával pénteken Debrecenben számolt be a vihar okozta károk mértékéről.
Dátum: 2005-05-20 14:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38407
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:47:49.727528, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Arnóth Sándor Kaba, Tetétlen, Báránd és Földes térségével kapcsolatban sajtótájékoztatón elmondta: nem elsősorban a szél, hanem a galambtojás nagyságú jég végzett nagy pusztítást.
Tetétlenben például 562 lakóépületből 227 sérült meg, és öt önkormányzati épület jutott hasonló sorsra. Kabán 100, Földesen 23 ingatlan rongálódott meg, az utóbbi településen 11 önkormányzati ingatlan is viseli a vihar nyomait.
Márton Attila, a legjobban sújtott Hosszúpályi és Hajdúbagos országgyűlési képviselője arról számolt be, hogy a hosszúpályi lakóingatlanok közül mintegy 1.200-1.300 károsodott, nagy többségük 30 százalékban és az önkormányzati ingatlanokban közel 100 milliós a kár. Hajdúbagoson 800 épületből 600 rongálódott meg, de jelentős a garázsokban, illetve melléképületekben keletkezett roncsolódás. Hét épület teljesen megsemmisült, 50-ben pedig helyreállíthatatlanok a károk. A 600 tulajdonosból mindössze 70 rendelkezik biztosítással, így a védelmi bizottság által korábban már a vis major alapból
megszavazott 50 millió forint csepp a tengerben.
Kiss Sándor, Báránd polgármestere 38 millió forint értékű kárról számolt be, a község 920 lakóingatlanából több mint 300 szenvedett kárt, de közülük csak 77 biztosított. A településen jelentős a zöldkár is, ezer hektáron semmisültek meg kukorica-, búza-, cukorrépa- és olajtök-ültetvények, további kétezer hektáron a növényzet fele elpusztult.
Ezzel kapcsolatban a térség két fideszes országgyűlési képviselője úgy nyilatkozott, a falvak lakossága önerőből képtelen újjáépíteni, felújítani házát, s mivel csak mintegy 30 százalékuk rendelkezik biztosítással. Ezért csak kormányzati segítségre számíthatnak.
MTI - fideszfrakcio.hu