Gyurcsány lefasisztázta az embereket
A Magyar Köztársaság miniszterelnöke - még mielőtt a rendőrség a tettest elfogta volna és a bűncselekmény indítékára fény derült volna -, farkast kiáltott a karddal átszúrt roma fiú ügyében. Gyurcsány Ferenc napirend előtti felszólalásában a parlamentben, azt mondta, egyesek nem tisztelik a polgárok egyenlőségének eszményét, tehát azzal vádolta az embereket, hogy nemzeti szocialista, közkedveltebb szóval fasiszta beidegződéseik vannak.
Dátum: 2005-05-20 15:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38409
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:47:50.322470, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Egy 17 éves, magát romának valló törökbálinti fiú szúrta le karddal a 15 éves, szintén roma fiút a közelmúltban, Budapesten, a 21-es buszon" - jelentette be Tóth Gábor ezredes, Budapest rendőrfőkapitányának bűnügyi helyettese pénteken sajtótájékoztatón. Tóth a bejelentés révén egyszersmind azt a sokak által gyakran hangoztatott feltételezést is megcáfolta, mely szerint a Moszkva téren rasszista indítékból szúrták volna le a tinédzser cigányfiút.
Gyurcsány Ferenc, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, még mielőtt a rendőrség a tettest elfogta volna és a bűncselekmény indítékára fény derült volna, farkast kiáltott. Holott a kormányfő keddi parlamenti expozéjában, a roma fiú elleni támadás kapcsán még úgy fogalmazott, hogy "nagy hiba, ha farkast kiáltunk, akkor, amikor nincs". Leszögezte: "nem lehet nem észrevenni, hogy ha egy roma fiút ér támadás, és ebben a támadásban bakancsos, fekete katonaruhát viselő férfiak és lányok játszanak szerepet, akkor erre az a reakció, hogy bizony itt a fajgyűlölet által mozgatott bűncselekményről van szó".
Gyurcsány ezúttal valóban igazat mondott, mert tényleg "nagy hiba, ha farkast kiáltunk, akkor, amikor nincs". De még ennél is tovább ment. A kormányfő az ügy kapcsán ugyanis a Fideszt, sőt, az egész magyarságot álszent módon rasszizmussal és politikai hangulatkeltéssel vádolta meg.
A politikai hangulat keltőket azonban nem a Fidesz soraiban kell keresni, hanem azok körében, akik az eset kapcsán még a nyomozás befejezése előtt, pünkösdkor az utcára viszik az embereket. Azok körében, akik a demokratikus jogállam egyik alapelvét, az igazságszolgáltatás függetlenségét megkérdőjelezve mondták ki előítéleteiket, azon politikusok körében, akik "felháborodásukban" tüntetésen exponálták magukat, és azok körében, akik "azt az utat és lehetőséget" keresték mindvégig, "hogy hogyan lehetne fogást találni valakin, hogyan lehet politikát csinálni" (a la Gyurcsány).
Gyurcsány, amint lefasisztázza az embereket
És most hadd idézzünk Gyurcsány Ferenc beszédéből hosszabban. Ebben kifejti, hogy egyesek nem tisztelik a polgárok egyenlőségének eszményét, azaz megvádolja az embereket azzal, hogy nemzeti szocialista, közkedveltebb szóval fasiszta beidegződéseik vannak. Nyilván jól kiszámított szándékból történt mindez, hiszen a fasiszta, rasszista, nemzeti szocialista hozzáállással igen kevesen értenek egyet, s nem utasítják el az ellene hadakozókat.
"A demokratikus köztársaság a polgárok egyenlőségének eszményére épül, és arra a közös kötelezettségre, hogy ezt az eszményt meg kell védeni. Hogy egyformák vagyunk, legyen származásunk különböző, vélekedjünk másként a világról, az alkotmány keretei között egyenlőek vagyunk. (...) De Magyarországon újra és újra vannak olyan csoportok, amelyek okot adnak arra, hogy azt feltételezzük, hogy ez a fajta demokratikus közmegegyezés sérülékeny, hogy ez kikezdhető, hogy ezt nem mindenki osztja. És mintha nem lennénk elég erősek abban, hogy azt mondjuk, ezt nem lehet így csinálni. Magyarországon nem érhet senkit sem nemcsak fizikai, de semmilyen más hátrány azért, mert származásában, vallásában, politikai meggyőződésében, kulturális vagy egyéb identitásában eltér attól, aki ítéletet alkot."
És egy valóban szélsőséges vélemény
Végül lássuk Kovács Zoltán véleményét, melyet az általa főszerkesztett lapban, a 2005. május 13-án megjelent ÉS-ben közölt.
"Az elkövető huszonöt év körüli férfi, aki fekete bőrdzsekit, fekete nadrágot és bakancsot viselt, áll a BRFK hétfő délután kiadott közleményében. A társasághoz tartozott még egy férfi, aki sötétzöld rohamsisakot, katonai zubbonyt - feltehetően régi magyar gyakorlóruha felsője - és fémbetétes bakancsot viselt. A férfinál egy zöld oldalzsebes táska volt, és a társaságban volt egy húsz év körüli, sötét, vállig érő hajú nő is, aki fekete vászonkabátot, kék farmernadrágot és tornacipőt viselt. Hatan voltak, a társaság tagjainál két darab - egy fából készült, lakkozott, kerek és egy címerpajzs alakú natúr fa - pajzs, két darab kard, valamint egy rohamkés volt. Így néztek ki. A rendőrség csak áll és néz.
Elmondjam, hol szoktam látni ehhez hasonló kompániát?
Az összes jobboldali rendezvényen. Ha a budai Vár elesett, akkor, ha a budai Várat visszafoglalták, akkor. Ha - mint látjuk - a budai Várral semmi sem történt, akkor akkor. Ha három nemezsapkás meg öt Lehel-kürtös lezárja a hidat, akkor ott is, ha újraszámolnak, ott is. Falkában járnak, és ha sokan vannak, de legalábbis ötszörös túlerőben, akkor döfnek. Ha megszólalnak, akkor kifejtik, hogy ők a magyar néplélek letéteményesei, a nyugati világ pajzsai, a magyarság büszkeségei - a Magyar Demokrata tele van róluk szóló cikkekkel -, de általában nem szólalnak meg, mert miután döfnek, elszelelnek. Tetteiket nyilván nem vállalják, meghúzzák magukat. A nemzeti oldal ezekre büszke."
fideszfrakcio.hu