Megnyílt a Fesztivál a határon
A közéletben napjainkban eluralkodó és az élet más területein is megfigyelhető melldöngetés helyett a szolíd, de tartalmas szónak kell teret nyernie - jelentette ki Harrach Péter, az Országgyűlés fideszes alelnöke szerdán, amikor Kőszegen megnyitotta az immár hagyományosnak tekinthető Fesztivál a határon elnevezésű rendezvénysorozatot.
Dátum: 2002-08-22 08:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3525
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:19.418892, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ifjúsági fesztiválon és közéleti fórumot, melyen több mint kétezer középiskolás, főiskolás és egyetemista fiatal vesz részt az ország minden részéből és a határon túli magyarok lakta területekről, az idén immár negyedszer rendezik meg a határszéli kisvárosban.
Harrach Péter megnyitó beszédében hangsúlyozta: szükség van a fiatalok lelkesedésére, tisztaságára, arra, hogy elmondják mindazt, amit valódi értékeinkről, a családról, a közösség megtartó erejéről, a hazaszeretetről gondolnak.
Harrach Péter beszédében rosszallását fejezte ki amiatt, hogy szavai szerint, a kormányon lévőknek majdnem sikerült augusztus 20-át, Szent István királyunk, államiságunk ünnepét egy második május 1-jévé, a sör és virsli ünnepévé tenni.
A közéleti előadások között szerepelnek Magyarország európai integrációjának aktuális kérdései, melyről csütörtökön Szájer József, az Országgyűlés fideszes alelnöke és Szent-Iványi István (SZDSZ), az Országgyűlés integrációs bizottságának elnöke fejti ki álláspontját a fiatalok előtt.
A fesztivál második napján szóba kerülnek a határon túli magyarság helyzetének kérdései, melyről Duray Miklós, a Szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető elnöke, Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke és Toró T. Tibor, az RMDSZ elnökségének tagja folytatnak kerekasztal-beszélgetést.
Pénteken az egyház, az állam, valamint a társadalom kapcsolatáról, a kádári "puha diktatúra" éveiről, valamint az élsport és tömegsport helyzetéről hallhatnak előadásokat a fiatalok. Szombaton A titkosszolgálatok nyomában címmel Simicskó István, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, a titkosszolgálatokat felügyelő minisztérium volt politikai államtitkára, valamint Kiszely Gábor történész, a Terror Háza Múzeum szakmai igazgatója tart előadást.
Ezen kívül a fiatalok hallhatnak még a környezetvédelem aktuális problémáiról Turi-Kovács Béla (Fidesz), az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának elnöke, volt környezetvédelmi miniszter előadásában.
A négy nap során a közéleti fórum mellett színvonalas kulturális program, zenei események, filmbemutatók szórakoztatják a fesztivál résztvevőit.
MTI - fidesz.hu