Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyházi Egyeztető Tanács: elfogadhatatlan az egyházi iskolák csökkenő támogatása

Bírálta a kormányt az egyházi és felekezeti iskoláknak nyújtott állami támogatás csökkentése miatt az Egyházi Egyeztető Tanács elnöke "Az egyházi iskolák nehéz évei" címmel pénteken tartott konferencián. Az egyházi oktatási intézményeknek biztosított állami támogatás csökkentése súlyos diszkriminációt jelent - hangoztatta Harrach Péter, országgyűlési képviselő, az Egyházi Egyeztető Tanács elnöke az általa vezetett testület és a Polgári Magyarországért Alapítvány közös rendezvényén.


Dátum: 2005-05-20 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38414
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:47:51.811418, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hoffmann Rózsa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának intézetvezető docense arra mutatott rá, hogy fokozatosan nő az egyházi iskolákban tanulók száma, míg az állami iskolák, óvodák létszáma csökkent 2001-2004 között. Példaként elmondta: az említett időszakban az önkormányzati általános iskolákban a csökkenés 63,8 ezer volt, míg a katolikus iskolákban 1.324-el emelkedett a tanulók száma. Hangsúlyozta: ez is igazolja, hogy "külön támogatás kellene ezeknek az intézményeknek, nem pedig akadályozni a munkájukat".

Tatai-Tóth András, országgyűlési képviselő, az MSZP oktatási kabinetjének vezetője a korábban elhangzottakkal ellentétben úgy látta, hogy az utóbbi időszakban növekedett az egyházi, felekezeti iskoláknak juttatott állami támogatás. Adatai szerint 2004-ben az önkormányzati iskolák 43 százalékkal kaptak több állami támogatást, mint egy évvel korábban, ugyanakkor az egyházi intézmények támogatásának növekedése 90 százalék volt. Azt ugyanakkor elismerte, hogy míg az önkormányzati iskolák létszáma 4 százalékkal csökkent a jelzett időszakban, addig az egyházi intézményekben 11 százalékkal többen tanulnak.

Futó Béla piarista tanár a támogatások csökkenését hangoztatva, úgy vélte: a helyzetet még tovább rontották a megemelkedett pedagógusbérek, amelyekhez a kormány nem adott segítséget.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek