Újabb csapás az otthonteremtésre
A Gyurcsány-Kuncze kormány újra az otthonteremtés feltételeit nehezítette azzal, hogy a lakásvásárláshoz szükséges földhivatali szolgáltatás árát a többszörösére emelte. Fél éven belül már másodszor növelte meg az állam romló színvonalú szolgáltatásait.
Dátum: 2005-05-20 17:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38419
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:47:53.373669, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány az idei évben az illetékek változtatásával több mint 60 százalékos áremelést szavazott meg. Így például kétszeresére, 5000 forintról 10 ezerre növelte a vállalkozói igazolványok illetékét. Másfélszeresére, 6000-ről 15000-re, 4000-ről 10000-re, illetve 3000-ről 7000-re pedig a külkereskedelmi jogok engedélyezését.
Most a földhivatali szolgáltatások ára emelkedik jelentős mértékben. Például a nem hiteles tulajdoni lap másolata több mint a háromszorosára drágul, a telekkönyvi kivonatért pedig közel kétszer annyit kell fizetni, mint eddig. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség úgy látja, hogy az országot nem a kisemberektől beszedett ezer forintok fogják a kátyúból kihúzni, hanem a Fidesz által javasolt munkabarát adópolitika, mely lényegesen csökkenti a munkára terhelt adókat és járulékokat, és fehéríti a gazdaságot.
Budapest, 2005. május 20.
Fidesz -Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport
Gazdasági Kabinet
fideszfrakcio.hu