Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sereghajtók vagyunk

Tabajdi Csaba pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: nem igaz az, amit a Fidesz állít, hogy sereghajtók lettünk a tíz újonnan csatlakozott ország között. Surján László fideszes képviselő erre reagálva kiemelte: Szekeres Imre és Tabajdi Csaba sajtótájékoztatóján összekeveredett a huszonnégy uniós magyar képviselő teljesítménye az Európai Parlamentben, és az, hogy mit sikerült a kormányzati oldalról elérni.


Dátum: 2005-05-20 18:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38431
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:47:56.949454, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kiemelte, hogy a nyilvánosságra került előzetes adatok szerint a magyarok kapták a legkevesebb támogatást egy főre vetítve az Európai Uniótól. "Nem az összeg kicsiségét tartom a legrosszabbnak, hanem azt, hogy a tíz új tagállam közül ez a legkisebb összeg" - tette hozzá. Megemlítette, hogy Magyarország az egyetlen ország, amely ellen túlzott deficit eljárás folyik az unióban. Külső vélemények alapján lehet tudni, hogy arra sem lát senki esélyt, hogy az évtized végére Magyarország az euróövezet tagja legyen - hangsúlyozta. Magyarország első uniós évének szocialista értékelése kapcsán megjegyezte: "nem az öndicséret hangján kellene szólni, hanem az összefogás hangján (...)".

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek