Bush továbbra is meg akar szabadulni Huszeintől
George Bush szerdai ígérete szerint bármilyen Irak elleni katonai akció előtt konzultálni fog az Egyesült Államok szövetségeseivel és a kongresszussal. Az elnök hangsúlyozta: az egész világnak érdekében áll, hogy megszabaduljon Szaddám Huszein iraki elnök rezsimjétől, s hogy ez miként érhető el, az kozultációk és mérlegelés tárgyát képezi.
Dátum: 2002-08-22 08:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3527
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:20.049509, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szerdai tanácskozáson többek között Donald Rumsfeld védelmi miniszter, Condoleeza Rice nemzetbiztonsági főtanácsadó és Richard B. Myers, a vezérkari főnökök bizottságának elnöke vett részt. Az elnök kijelentette, hogy Irak ügyéről nem esett szó a találkozón. A Fehér ház illetékesei pedi már előre leszögezték, hogy a katonai reformok témáját vitatják meg.
A New York Times szerdai számának hasábjain egy kommentátor mégis azon gúnyolódott, hogy Crawdfordban a héják fordított - civil - puccsra készülnek az Irak ügyében óvatos és visszafogott katonák ellen. Az írás szerint Dick Cheney alelnök, Rumsfeld védelmi miniszter és Rice nemzetbiztonsági tanácsadó alkotta "gonoszellenes tengely" annyira unilateralista, hogy a saját hadsereg nélkül akar fellépni. A szerző úgy vélte, ha a katonák nem mennek, Paul Wolfowitz védelmi miniszterhelyettest (az Irak elleni háborút sürgetők egyik hangadóját) még mindig ledobhatják ejtőernyővel Bagdadba.
Az Irak elleni katonai akciót nemcsak a vezető republikánus politikusok kritizálják, hanem a szövetséges államok is, hiszen a megelőző katonai fellépés szakítást jelentene az elrettetés és a feltartóztatás doktrínájával, s - amire a minap Henry Kissinger volt külügyminiszter figyelmeztetett - ellentmondana a nemzetközi rendnek, amelynek egyik alapelve a belügyekbe való be nem avatkozás, valamint sértené azt az elvet is, amely csak önvédelem esetén ismeri el az erő alkalmazásának jogosságát.
MTI - fidesz.hu