A kormány nem megoldani, hanem megúszni akatra az érettségi botrányt
Hat meghatározó szakmai, és három szervezési hibát is vétett tárca ami az érettségi botrányhoz vezethetett - mondta Pokorni Zoltán szombati tájékoztatóján. Hozzátette: a nyilvánosságra kerülés módját a rendőrség feladata kideríteni a szakmai és szervezési hibák számbavétele azonban a szakmapolitka feladata. Ez egyaránt dolga a kormánypárti és ellenzéki oktatáspolitikusoknak, szakembereknek. Az önmagát tévedhetetlennek gondoló politikai magatartás vezetett azokhoz a szakmai és szervezési hibákhoz, amelyek válságos helyzetet teremtettek az idei érettségi vizsgák során.
Dátum: 2005-05-21 11:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38446
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:48:01.373563, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Nem a kétszintű érettségi rendszere bukott meg, hanem az érettségi vizsga kivitelezése. A vizsga lebonyolításában a kormányt és az oktatási minisztériumot is felelősség terheli - mondta a politikus, majd emlékeztetett a különböző tárgyak kapcsán napvilágra került tételekre. Hangsúlyozta: nem a miniszter feladata, hogy személyesen nyomtassa ki, szállítsa és őrizze a tételeket. Ugyanakkor kellő gondossággal kell eljárnia és a legnagyobb biztonságra kell törekednie az érettségi vizsga megszervezése és felügyelete során.
- A miniszter felelőssége azonban, hogy amennyiben mégis probléma adódik, döntéseivel a lehető legkisebbre korlátozza a kár mértékét. Végső soron ez utóbbi felelőssége talán a legnagyobb: vészhelyzetben jó döntéseket hozni - emelte ki a Fidesz szakpolitikusa.
Pokorni Zoltán a szakmai hibák kapcsán a megemlítette, hogy a kormányváltást követően a minisztérium egy évig tanakodott azon, folytassa-e a kétszintű érettségi bevezetését. Tanulmányok készültek az egyszintű, kompetencia alapú érettségi bevezetésének lehetőségéről, majd újraírták az érettségi vizsga követelményeit. Ennek következménye, hogy egyes jogszabályok csak alig néhány hónappal az érettségi előtt jelentek meg.
- Tény, hogy ez az elvesztegetett idő a későbbiekben nagyon hiányzott - emelte ki. Szintén a szakmai hiányosságok sorában említette, hogy stratégiai hiba volt megváltoztatni a kétszintű érettségi alapelemét, amely szerint kizárólag az emelt szintű érettségi váltja ki a felvételi vizsgát. Ezt tetézte az a módosítás, amely a felsőoktatási intézményekre bízta annak eldöntését, hogy mely szakokra milyen szintű vizsga letétele kötelező. Ennek a meggondolatlan változtatásnak a következménye a felvételi pontszámítás körül kialakult - alkotmányossági szempontból is aggályos - helyzet is. Pokorni Zoltán beszélt még a próbaérettségiről is, ahol egyes tantárgyak - magyar, matematika, német nyelv - esetében húsz-harminc százalékot is elért az elégtelen teljesítményt nyújtók aránya amit a minisztérium eltitkolt. A pontszámítás alkotmánysértő szabályozása kapcsán kiemelte: az érettségi eredményének felvételi pontszámokká történő átszámítása hónapok óta szakmai vita tárgya. A szülők az Alkotmánybírósághoz fordultak és aláírásgyűjtési akcióba kezdtek. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség háromszor kérte, hogy az országgyűlés foglalkozzék e kérdéssel, de érdemi dolog nem történt.
- Mind az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese, Takács Albert, mind az oktatási jogok biztosa, Aáry-Tamás Lajos úgy ítélte meg, jogos a szülők panasza. Megalapozott az a felvetés, hogy az idén érettségiző diákok a pontszámítás miatt hátrányban vannak a korábban érettségizőkhöz képest. A kormány igyekezett orvosloni a problémák egy részét. De ez egyfelől nem jelent valódi megoldást, hiszen a felvételi iroda adatai szerint egyes szakokon több a korábban érettségizett és most szintemelő vizsgára jelentkezett fiatal, mint ahány diákot összesen fel lehet venni államilag finanszírozott képzésre; nem megoldás, mert az egyetemek nem tudnak új képzési kapacitásokat létrehozni; nem jogszerű megoldás, ahogyan arra Aáry-Tamás Lajos több nyilatkozata is utalt.Takács Albert, az álampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese szerint ezek a "jogszabályi rendelkezések alkotmányos visszáságok veszélyét idézik elő." Álláspontja szerint ez a szabályozás alkalmas az Alkotmány által tiltott hátrányos megkülönböztetés előidézésére. Hasonló megállapításara jutott korábban Aáry-Tamás Lajos is, aki úgy látja, a két szabály külön-külön és együttesen is hátrányos megkülönböztetést hoz létre - emlékeztetett Pokorni Zoltán.
A szervezési hibák sorában a politikus elmondta: a rendszer bonyolultsága és a nem kellően alapos tájékoztatás miatt nagyon sok diák adminisztrációs hibát követett el a felvételi adatlap kitöltésekor, amely megakadályozza továbbtanulásukat. Problémájuk méltányossági alapon még most is kezelhető lenne. Ez mintegy ezer diákot érint. Az érettségi tételek biztonságának biztosítása kapcsán Magyar Bálint elismerte, hogy csak az emelt szintű érettségi tételesorait látták el új tipusú, biztonsági csomagolással. A középszintű érettségi tételsorai nem kaptak hasonló biztonsági csomagolást. Az érettségi logisztikai és informatikai rendszerének kipróbálására nem került sor, az első ízben a vizsga napján vizsgázott. Pedig egy gyökeresen új, eddig ismeretlen rendszer került bevezetésre, amelynek során 450 ezer érettségi tételt kellett eljuttatni az iskolákba, és az érettségi adminisztrációjához szükséges szoftver májusig nem készült el.
- Szakmai hiba volt a matematika érettségi megíratása, annak ellenére, hogy tudták, sokan ismerik a tételeket. A minisztérium politikai döntést hozott. Nem megoldani, hanem megúszni akarták a problémát. A miniszter annak ellenére döntött a vizsga megtartása mellett, hogy tudta, az érettségi tételek kiszivárogtak. A vizsga előtt a tételeket a miniszter is megkapta egy televíziós hírműsorban. Emlékezetes, hogy a vizsga után a minisztérium úgy döntött, nem kell újraírni a matematika érettségit, egy nappal később mégis a vizsga eredményének megsemmisítése és az újraírás mellett döntöttek, de a vizsgázók egy részét mentesítették az új vizsga alól. Jogi szakvélemények szerint ezekre a döntésekre a közoktatási törvény szabályozása alapján nem volt a miniszter feljogosítva és ez a jövőben beláthatatlan problémák forrása lehet. Az oktatási miniszter csak abban az esetben semmisítheti meg az érettségi vizsga eredményét, ha azt jogellenesen szervezték, vagy a bizonyítványt jogellenesen adták ki. Itt erről nincs szó. A közoktatási törvény nem ad felhatalmazást arra, hogy a miniszter a diákok egy részét mentesítse az érettségi vizsga kötelezettsége alól. Tény, hogy a helyzet biztonságos rendezése érdekében szükséges lenne a minisztérium által javasolt elképzelés jogi megalapozására de ezt a tárca és a kormány elutasította - mondta a politikus. Végezetül megjegyezte: a botrány kirobbanását követően - nyilván az első pánik és zavar miatt - indulatos kijelentések is elhangzottak. A Fidesz örül, hogy ezek mára elcsitultak, s az első vizsgahét végén Magyar Bálint már úgy nyilatkozott: "nem tartja politikai motivációjú bűncselekménynek az érettségi tételek kiszivárgását."
fideszfrakcio.hu