Hamarosan lesz jelölt
A Fidesz még nem alakított ki hivatalos véleményt az államfőjelölésről kezdeményezett négypárti konzultáció időpontjáról - mondta el Kövér László szombaton az MTI-nek.
Dátum: 2005-05-21 14:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38451
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:48:02.851585, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz országos választmányának elnöke hangsúlyozta, hogy a pártnak még nem volt olyan testületi ülése, ahol a hivatalos álláspontot megfogalmazhatták volna. A négypárti konzultációt kezdeményező MDF elnöke, Dávid Ibolya pénteken úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy a Fidesz vezetői politikusainak sikerült megfelelő időpontot találni, s ez május 24-ike, vagy május 27-ike lenne. Kövér László, aki a Kereszténydemokrata Néppárt budapesti országos nagygyűlésén vett részt, úgy fogalmazott: a Fidesznek nincs ellenére, hogy olyan jelöltet találjanak, aki mind a négy parlamenti párt számára elfogadható. Azt is világossá tettük, hogy mi a magunk módján szeretnénk megkérdezni az embereket arról, ők mit gondolnak erről a nem kis jelentőségű közjogi kérdésről - tette hozzá. Kiemelte, hogy amíg ennek a "véleményszondázásnak" az eredménye nincs meg, addig "mi érdemben nem tudunk egy ilyen egyeztetésben részt venni, hiszen szeretnénk tudni, hogy mit gondolnak az emberek". Hozzátette azonban, hogy pártja nem fog távol maradni, "csak érdemi véleményt nem fogunk tudni elmondani". Azt a véleményt el tudjuk mondani, amit már eddig is elmondtunk, hogy természetesen Szili Katalin számunkra nem elfogadható jelölt - jegyezte meg.
MTI - fideszfrakcio.hu