140 millióba került az érettségi tételek kiszállítása
Eddig több mint 124 millió forintba került az érettségi feladatsorok kiszállítása - közölte Lamperth Mónika belügyminiszter, hozzátéve: a rendőrség, az Állami Futárszolgálat és a közigazgatási hivatalok több mint 6800 doboz érettségi tételt juttattak el a megfelelő helyre. A pluszköltségeket a kormány megtéríti - jelentette ki a belügyminiszter. Ennek módjáról a jövő héten döntenek - hangzott el az Info Rádióban.
Dátum: 2005-05-22 17:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38471
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:48:09.091517, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Eddig hat napon kellett a közigazgatási hivatalokon keresztül eljuttatni a tételeket az iskolákba, s két alkalom még hátra van: hétfőn lesz a francia érettségi, jövő szombaton pedig a középszintű matematika érettségi vizsgát ismétli meg több mint 40 ezer diák. A feladatosorokat az Állami Futárszolgálat szállítja a megyei közigazgatási hivatalokba, itt vehetik át azokat az intézmények vezetői.
Forrás: InfoRádió, mno
fideszfrakcio.hu