Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jelentős Fidesz-előny, csökkenő MSZP-tábor

Jelentősen nőtt májusban a Fidesz előnye - derül ki a Medián legfrissebb felméréséből. A teljes népességet tekintve 8, a pártot választó biztos szavazók esetében 18 százalékosra nőtt a két nagy párt közti különbség. Az SZDSZ és az MDF egyik kategóriában sem éri el a parlamenti küszöböt.


Dátum: 2005-05-23 09:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38482
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:48:12.390544, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A választani tudó biztos szavazók körében viszont az SZDSZ támogatottsága az áprilisi 5 százalékról 3-ra csökkent, míg az MDF 1-ről 2-re nőtt. A Fideszé 49-ről 55-re emelkedett, az MSZP-é 44-ről 37-re csökkent. Így a két nagy párt közti különbség egy hónap alatt 5 százalékról 18 százalékra nőtt.

Május elején az emberek 67 százaléka mondta azt, hogy az országban "általában véve rossz irányba mennek a dolgok". A 2002-es választás óta csak tavaly szeptemberben, Medgyessy Péter lemondását követően volt ennél magasabb a pesszimista véleményen lévők aránya - hívja fel a figyelmet a Medián.

Mint ahogy a kormányválság idején, most is elsősorban a kormánypárti szavazók elkedvetlenedése okozta ezt a változást: az MSZP-szavazók körében az áprilisi 64-ről 53 százalékra csökkent a "jó irányt" észlelők aránya. A pesszimizmus erősödése politikai érdektelenséggel jár együtt, aminek jele, hogy az aktív szavazók aránya is közel van a negatív rekordhoz: csupán az emberek 46 százaléka mondta azt, hogy biztosan részt venne egy "most vasárnapi választáson". Ennél kevesebben csak a tavalyi EP-választás után nyilatkoztak így.

A biztos szavazók aránya a 2002-es választás óta eltelt három évben szinte folyamatosan csökkent, főleg az utóbbi egy évben, pedig az előző parlamenti ciklusban épp a választás utáni második évben kezdett el növekedni a lakosság potenciális politikai aktivitása: négy évvel ezelőtt 16 százalékkal mondták többen biztosra a választási részvételüket, mint most. A pártot választók és a részvételüket biztosra mondók közös halmaza ma már csak a szavazókorú népesség 39 százalékát teszi ki.

Forrás: MNO

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek