Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem segített az egységes adó Szlovákiában?

A tavaly bevezetett, 19 százalékos egykulcsos adórendszer nem segítette a szlovákok jövedelmét, írta a Sme című szlovák lap hétfőn, egy országos felmérés eredményét idézve.


Dátum: 2005-05-23 10:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38493
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:48:15.921049, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MVK intézet áprilisban elvégzett felmérése szerint az egységes, egykulcsos adórendszer bevezetése óta a szlovákoknak a 30 százaléka jövedelmének csökkenését észleli, 40 százalékuk úgy érzi, hogy az elkölthető jövedelme nem változott, és csak valamivel több mint 7 százalékuk vallotta, hogy a jövedelme nőtt.

A szlovák pénzügyminisztériumban vitatják a felmérés eredményét, mondván: az adórendszer paramétereit úgy állították be, hogy senki se szenvedjen kárt. Megjegyezték viszont, hogy a havi 12 ezer és 22 ezer korona közötti jövedelmeknél lehetséges volt visszaesés, ha az illető nem jelentkezett be a gyermekek után járó adóhitelre. A minisztérium szerint az elkölthető jövedelem csökkenését ebben az esetben sem az adórendszer okozta, hanem a társadalombiztosítási járulék emelése, írta az újság.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek