Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Antall József 15 éve lett 15 millió magyar miniszterelnöke

Az első szabadon választott magyar kormányfő szobránál koszorút helyezett el Deutsch Tamás, az Országgyűlés alelnöke és az I. kerület parlamenti képviselője, polgármestere Nagy Gábor Tamás.


Dátum: 2005-05-23 11:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38494
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:48:16.255760, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"1990 májusa óta magyar miniszterelnök ennél többet, ugyanakkor ennél nagyobb alázatot magában hordozó programot nem fogalmazott meg" - jelentette ki az országgyűlés alelnöke. Félreértések és szándékos félremagyarázások, méltatlan emberi és politikai támadások érték Antall Józsefet a tizenötmilliós magyarságra vonatkozó mondata miatt, amelyben a fideszes politikus szerint a rendszerváltozást követő időszak felelős magyar közpolitikájának lényegét fogalmazta meg munkája céljaként a Kárpát-medencei magyarság boldogulásának elősegítését megjelölve.

"Ez minden jóakaratú ember természetes erkölcsi parancsa" - tette hozzá.

Fejet hajtunk emléke előtt

Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármester rámutatott: a modern Magyarország intézményrendszerének megalkotásában meghatározó Antall József életműve. Felhívta a figyelmet továbbá, hogy a közelmúlt történései kapcsán sincsen megegyezés az emberek között, hiszen az elmúlt öt év során két alkalommal is meggyalázták, festékkel öntötték le ismeretlenek a miniszterelnök szobrát. Fejet hajtunk annak a politikusnak az emléke előtt, aki vállalta, hogy átvegye az akkor már csődbe jutatott, a több évtizedes kommunista uralom után a szétesés küszöbén álló ország irányítását - mondta.

Kép és szöveg: B.E. - Fidesz Webszerkesztőség

Kapcsolódó elemek