Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

BBC-sztrájk: komoly fennakadások a hírszolgáltatásban

Komoly fennakadásokat okozott a BBC hétfő hajnali és reggeli hírszolgáltatásában az újságírók és a műszaki személyzet aznap nulla órakor kezdődött 24 órás sztrájkja, a BBC eddigi legnagyobb tervezett sztrájksorozatának első akciója, amellyel az érdekképviseletek a világ első számú közszolgálati műsorszolgáltatójánál bejelentett drasztikus leépítések ellen tiltakoznak.


Dátum: 2005-05-23 11:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38496
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:48:16.909072, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szakszervezetek az alkalmazottak megszavaztatása után három sztrájknapot jelöltek ki: az első, 24 órás akció hétfőn kezdődött, a második május 31-én, a harmadik június 1-jén lesz, vagyis akkor a BBC-t 48 órás folyamatos sztrájk fogja sújtani.

Brit idő szerint hétfőn nulla órakor - közép-európai idő szerint hajnali 1 óra után - megszűnt a csak Nagy-Britanniában fogható BBC-hírtévé, a BBC News 24 élő adása, helyette a Nagy-Britanniában nem sugárzott, csak külföldön nézhető nemzetközi hírtelevízió, a BBC World műsora jelent meg, az sem élőben, hanem felvételről.

Később ismét a BBC News 24 logójával folytatódott az adás, ám jórészt továbbra is csak korábban rögzített beszélgetős műsorok voltak láthatók, néhány perces alaphírblokkokkal megszakítva.

A BBC tévé háromórás, délelőttbe nyúló reggeli hírfolyama, a Breakfast (Reggeli), amelyet általában két műsorvezető vezet, szintén gyakorlatilag "konzervből" állt, és egyetlen, a nézők számára nem ismerős hírolvasó mondott óránként rövid híreket.

A BBC Radio 4, a főleg hír- és közéleti műsorokat sugárzó fő rádióállomás Today (Ma) című, interjúkból, elemzésekből, hosszú hírblokkokból álló, milliók által hallgatott hajnali-délelőtti magazinja teljesen elmaradt, helyette ugyancsak régebben felvett programok, kabarészámok voltak hallhatók.

A BBC stúdiói előtt hétfőn sztrájkőrség ügyelt az akció hatékonyságára.

A sztrájksorozat előzményeként - még decemberben, majd március végén ismét - igen jelentős, összességében 3780 fős, vagyis a 27 ezer fős munkatársi gárda 14 százalékát érintő, megtakarítási célokkal indokolt leépítési tervet jelentett be a BBC vezérigazgatója.

Mark Thompson szerint ez elengedhetetlen a célként kitűzött évi 355 millió font (130 milliárd forint) megtakarítás eléréséhez.

A BBC, amelynek sem tévé-, sem rádióműsoraiban soha nincs reklám, kizárólag a háztartásonként 127 fontos - összesen mintegy 3,8 milliárd fontnyi (1350 milliárd forint) - éves előfizetési díjból él.

A szakszervezetek a BBC történetének legkárosabb elbocsátási hullámaként jellemezték a leépítési tervet.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek