K-vonal: minisztériumi telefonhívásra állították le a Pick-nél folyó vizsgálatot
A Pick Rt. szegedi üzemében egy minisztériumi telefonhívás miatt állította le az élelmiszer-kommandó a néhány hete kezdődött ellenőrzést. Megengedhetetlen, hogy Bálint Tibor országos főállatorvos, akinek egyik feladata a húsipari üzemekben folyó élelmiszerbiztonsági vizsgálatok ellenőrzése és irányítása, évek óta igazgatósági tag a Herz Rt.-ben, amelynek 2005 tavaszáig 96 százalékban a Pick Rt. volt a tulajdonosa - jelentette ki Lengyel Zoltán, a Fidesz-frakció mezőgazdasági kabinetvezetője hétfői sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2005-05-23 12:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38498
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:48:17.539304, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Zsebrádiónkból letölthető a sajtótájékoztató hanganyaga.
Néhány héttel ezelőtt több jelzés érkezett, hogy a Pick Rt. szegedi üzemében az élelmiszer-kommandó vizsgálatát egy telefon hatására leállították - mondta el a Fidesz-frakció mezőgazdasági kabinetvezetője. A kiérkezett szakemberek dolguk végezetlenül hazamentek. Éppen a Pick Rt. szegedi üzemében, amelyre a hatóságoknak nagyon oda kellene figyelni, hiszen a vállalat termékleállításában az is szerepel, hogy a négy megyében előállított túlsúlyos tenyésztésre szánt sertésből kell előállítani a szalámit és helyben, a szegedi üzem területén kell levágni. Mindannyian tudjuk, hogy ez hónapok óta nem így van - hívta fel a figyelmet Lengyel Zoltán.
Németh Imre, a korábbi földművelésügyi miniszter az ezzel kapcsolatos kérdésekre azt válaszolta, hogy piacgazdaság van, a tulajdonos dönti el, hogy mit hol tesz meg. A politikus elmondta: kérdést intézett Német Imréhez, miszerint etikus-e, hogy egy olyan személy, aki a hatósági vizsgálatokat felügyeli, az aktívan részt vesz a húsüzem igazgatóságában.
A Herzt. Rt-nek több mint 96 százalékban tulajdonosa volt a Pick.Rt., ahol a vizsgálatot leállították. Németh Imre korábban egyetértett abban, hogy nem szerencsés hogy Bálint Tibor országos főállatorvos ezt a két feladatott egyszerre ellássa. A miniszter megígérte, átszervezik a minisztérium belső struktúráját, és vizsgálatot fognak folytatni az ügyben.
- Azóta eltelt több mint egy hónap, vizsgálatokról és következményekről nincs tudomásunk - jelentette ki Lengyel Zoltán. Megengedhetetlen, hogy Bálint Tibor, akinek egyik feladata a húsipari üzemekben folyó élelmiszerbiztonsági vizsgálatok ellenőrzése és irányítása, évek óta igazgatósági tag a Herz Rt-ben, abban a vállaltban, amelynek 2005 tavaszáig 96 százalékban a Pick Rt. volt a tulajdonosa.
Bálint Tibor országos főállatorvos az, akinek rálátása van erre a témakörre, ő az, aki egy olyan húsipari Rt. igazgatósági tagja, amelynek tulajdonosa a Pick Rt. volt néhány héttel ezelőttig, úgyhogy elég könnyen szűkíthető a kör - mondta Lengyel Zoltán arra a kérdésre, hogy konkrétan ki állíthatta le a vizsgálatot.
- Várjuk, hogy a jelenlegi miniszter, Gráf József sürgősen hozza nyilvánosságra a vizsgálat eredményét, és tegye meg a szükséges intézkedéseket - fogalmazott Lengyel Zoltán, majd hozzátette: ezt az etikátlan és jogszerűtlen állapotot minél előbb meg kell szüntetni.
fideszfrakcio.hu