Benes emlékmúzeum nyílik a hét végén Dél-Csehországban
A hét végén ünnepélyesen felavatják Eduard Benes volt csehszlovák államfő és külügyminiszter emlékházát a dél-csehországi Sezimovo Ústíban. A ceremónián vezető cseh politikusok is részt vesznek, ami várhatóan újabb cseh-német, illetve cseh-magyar vitákat gerjeszt - véli a hétfői prágai sajtó.
Dátum: 2005-05-23 15:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38510
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:48:21.283974, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Eduard Benes, akinek oroszlánrésze volt azon dekrétumok kiadásában, amelyek alapján a csehszlovákiai németeket és magyarokat kollektív háborús bűnösnek nyilvánították, megfosztották vagyonuktól, s állampolgárságuktól, Sezimovo Ústíban született és feleségével együtt ott is van eltemetve. A Lidové Noviny című konzervatív prágai lap hétfői kiadása szerint az emlékház május 28-i felavatásakor Jirí Paroubek cseh miniszterelnök mond beszédet, s jelen lesz a Pavel Dostál kulturális miniszter is.
"Nem hiszem, hogy a Sezimovo Ústíban megnyíló Benes-emlékmúzeum hozzájárulhatna a két nép történelmi megbékéléséhez" - mondta újságíróknak Peter Barton, a Németországba kitelepített szudétanémetek szervezete prágai irodájának vezetője.
A szudétanémetek és a magyarok Eduard Benest személyesen is felelősnek tartják a csehszlovákiai németek és magyarok háború utáni meghurcolásáért.
Vezető cseh politikusok részt vettek Benes prágai szobrának leleplezésén a múlt héten, amit éles német bírálatok követtek, elsősorban Edmund Stoiber bajor miniszterelnök részéről, s amit magyar politikusok is fenntartással fogadtak. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nyilatkozatára személyesen Paroubek reagált. Bohumil Dolezal, ismert cseh politológus a Mladá Fronta Dnes címü liberális napilap hétfői számában ezért bírálta a cseh politikusokat, és konkrétan Paroubeket reagálását faragatlannak minősítette.
Az egykori Benes-villában berendezett emlékmúzeum elsősorban nem a politikával, hanem a volt államfő és külügyminiszter magán- és családi életével fog foglalkozni - mondta újságíróknak Jakub Smrcka történész. A múzeumban megtekinthetőek lesznek a Benes életében készült híradós filmek is.
MTI - fideszfrakcio.hu