Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét adóemelés lett az adócsökkentés vége

A múlt héten lejárt az adóbevallások beadásának határideje és ismét kiderült, hogy a kormányváltás óta hangoztatott adócsökkentésnek adóemelés lett a vége - mondta napirend előtti felszólalásában Varga Mihály.


Dátum: 2005-05-23 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38513
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:48:22.202311, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az emberek ismét meggyőződhettek róla, hogy továbbra sincs 18 százalékos egységes adókulcs, ahogy azt az egyik koalíciós partner 2002 óta ígéri. Az ellenzék figyelmeztetett arra is, hogy a nyugdíjjárulék adókedvezményének az eltörlése milliárdokkal növeli az emberek adóterheit, amit a mostani adóbevallásnál az adófizetők is megtapasztalhattak. Az ellenzék többször szóvá tette azt is, hogy a lakáscélú hitelek adókedvezményének radikális csökkentése sem az emberek érdekét szolgálta. A mostani adóbevallások kitöltésénél az emberek szembesülhettek azzal, hogy a kampányban beígért adócsökkentésnek adóemelés lett a vége - mondta Varga Mihály.

A politikus emlékeztetett a múl héten megjelent külföldi elemzői véleményekre, melyek a magyar gazdaság problémáira hívták fel a figyelmet. Mint mondta, a Merrill Lynch stabilitási aggodalmakat vetett fel a magyar gazdaság állapotával kapcsolatban, elemzésében kimutatja, hogy a magyar gazdaság lendülete az idén tovább gyengült, a hiány mértéke tovább növekszik és kiigazító lépések nem láthatók. A befektetési cég szerint a bizonytalanságot fokozza, hogy a statisztikai hivatal "állítólag ellentmondásos módszertani változtatásokat alkalmaz, amelyek javították a tavalyi GDP-adatokat".

A JP Morgan pénzügyi szolgáltató csoport londoni elemző részlege helyzetjelentésben az állt: jóllehet júliusban és decemberben valóban alacsony szokott lenni a havi költségvetési hiány, "nem hisszük, hogy hiteles lenne" az az előrejelzés, amely szerint e két hónapra 40-50 milliárd, illetve 150 milliárd forintos többlet várható, "hacsak jelentős kiadási tételeket nem tolnak át megint a következő évre". Vagyis ők sem mondnak mást, mint azt, hogy nyakig ülünk az adósságban - mondta Varga Mihály.

A Magyarországon is aktív Allianz pénzügyi csoport londoni befektetési részlege, a Dresdner Kleinwort Wasserstein (DrKW) a minisztériumi előrejelzés után megerősítette azt a véleményét, hogy az éves államháztartási hiány a 4,7 százalékos célnál nagyobb lesz. A DrKW elemzői szerint, ha a hatóságok nem hoznak a következő hónapokban "jelentős" kiigazítási döntéseket, komoly marad a magyar adósi besorolások visszaminősítésének és/vagy a forint meredek árfolyam-korrekciójának kockázata - idézte a jelentést Varga Mihály.

A képviselő hozzátette: ha már a kormány az ellenzék véleményére nem hallgat, legalább a külföldi elemzők figyelmeztetésire odafigyelhetne.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek